ajánlott oldalak
fórum
-több
 

Hogyan is vannak azok a termőföld-haszonbérletek?

A kárpótlásban szereztem 16 hektár jó minőségű, 25 aranykoronás termőföldet egy-tagban. Valamikor a szüleim gazdálkodók voltak, de amikor én iskoláskorú gyerek voltam, elvették a földet, a szerszámot, meg az állatokat.
Létrehozva: 2012. február 13., 14:55
nyomtat küld

Az édesapám gépkocsivezető lett az AKÖV-nél. Ez, az Autóközlekedési Vállalat rövidítése, ebből lett később a VOLÁN. Mivel az apámnak már lényegesen kevesebb volt a jövedelme, mint amikor még önállóan gazdálkodott, ezért az édesanyámnak is dolgoznia kellett. Először autóbusz kalauz volt, később ruhatáros és csomag-megőrző lett a Volán-pályaudvaron. Már én is rég buszvezető voltam, amikor jött a Torgyán és visszakövetelte nekünk a földet. Licitáltam hát én is, és akkor tudtam összehozni ezt a szép darabot. A sógor segített egy öreg MTZ-t venni és azt rendbe hozni, én ahhoz vettem ekét, tárcsát, három-pont függesztésű vetőgépet és egy szintén függesztett permetező-porozó adaptert. Így, csak a betakarításhoz kellett bérelnem kombájnt. 1994-ben elkezdtem gazdálkodni. 2009-ig bírtam a munkát, de akkor agyvérzést kaptam, ezért még ősszel kiadtam a földet haszonbérbe, 5 évre 2015-ig.

A fiam, ugyanis nem akar gazdálkodni, Bécsben dolgozik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél. Főiskolát végzett fizika-német szakos tanár, Szombathelyen tanult. Csak látogatóba jár haza, azt mondja, nem akar itthon diplomásként éhen halni. Az unokám az teljesen más. Ő mindig boldog volt, ha jöhetett velem traktorozni. Mindene a föld, hiába benne a régi paraszti vér csörgedez. A Grundschuhle neki is Ausztriában volt, de közben intenzíven tanult magyarul, és most Fertődre szeretne felvételizni a Kertészeti- és Mezőgazdasági Szakközépiskolába. Ezért a családi birtokot neki szánom. Tehetséges gyerek, mire végez, hellyel-közzel már túl leszünk ezen a haszonbérleti időszakon is. Nekem a betegségem is sokat javult, hála a korszerű gyógyszereknek. Ismét érzem az erőt magamban, hogy az unokámat el tudom indítani a gazdálkodásban. A régi traktor, meg a szerszámok megvannak, a nyugdíjból elvagyok most az asszonnyal, ezért amit a haszonbérlet hoz, azt be tudom forgatni az eszközök felújításába.

Most tényleg az a kérdés csak, hogy ezzel a történelmi-bázisjog trükkel az Európai Unió ki ne söpörje alólunk a földet, ezt a 400 aranykoronát. Mondanak itt mindenfélét. Azt, hogy a „főd azé, aki mögműveli”. Ez egy régi kommunista szöveg, azok ordítozzák, akik a kocsmán kívül máshova nem jártak. Ugyancsak a kommunisták, a Gyurcsány, meg a bandája egyszer már ezzel a bázisjog trükkel megpróbálta kisemmizni a családokat, de ez akkor nem sikerült. Most a haszonbérleti díj 600 ezer forint, 1 500 forint aranykoronánként. Azt mondják, hogy ez közepesen jó. A támogatást viszont a bérlő veszi fel ez 910 ezer 600 forint. Neki is marad a támogatásból 310 ezer 600 forint. Azt mondja, hogy ez így neki megéri, mert bérel a Nemzeti Földalaptól is 24 hektárt, ott aranykoronánként csak 1 250 forint a díj, de azok a földek csak 19 aranykoronásak, és a szabad piacon a jobb földek már ennél egy kicsit drágábbak.

Kérem, írják meg, hogy igazságos-e a haszonbérleti díj, és annak mértéke?

Most, mi lesz a támogatási jogosultsággal 2015-ben, amikor már az unokám végez Fertődön?

Boros László, Sümeg

 
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
 
 
Bejelentés
HírekKisgazdák a parlamentbenSzervezeti hírek, választókerületi hírekBelföld, KülföldKörnyezetvédelemMezőgazdaság, vidék
PublicisztikaFórumÖnök írták
FotókVideókDokumentumokHanganyagok
KPE ElnökségeMegyei elnökökOrszággyűlési képviselőinkPolgármestereinkÖnkormányzati képviselőinkKisgazda Történelem