ajánlott oldalak
fórum
-több
 

Zenei ébresztővel párosított guberálás

Létrehozva: 2016. július 12., 13:25
nyomtat küld

Új szintre „fejlesztette” a szemétturizmust a közelmúltban egy határon túli férfi. Az illető amellett, hogy Gyulán összegyűjti a használaton kívüli elektronikai cikkeket, akkumulátorokat, illetve átnézi a kukákat, azzal is felhívja magára a figyelmet, hogy eközben rádióján egy román adót hallgat folyamatosan és nem feltétlenül halkan. Kellemetlen perceket szerezve, kéretlen ébresztőt fújva ezzel a lakosoknak.
A rádióhallgató szemétturistára a napokban több gyulai olvasóink is felhívta a figyelmet, akik a város több pontján találkoztak a férfival. A zenélő bringás férfi egyes helyeken autentikus népdalokkal szórakoztatta — kéretlenül — a helyi polgárokat.
– Éppen néhány napja olvastam az egyik gyulai Facebook-csoportban, hogy a Törökzugi lakótelepen egy guberáló román muzsikaszóval ébresztette fel hajnalban az ott lakókat — mesélte lapunknak fürdővárosi olvasónk. — Jót derültem az eseten és a hozzászólásokon. Aztán a minap nálunk, a város ellenkező felében, a fürdőövezet kertvárosi részén is megjelent, akkor már nem találtam annyira viccesnek a dolgot. A kánikula miatt nyitott ablaknál alszunk, így reggel 5 óra 40 perckor arra ébredtem, hogy valaki népzenei kísérettel matat az utcára kihúzott kukánál. Kinéztem az ablakon, nagyon szürreális volt látni az egészet, még úgy is, hogy előzőleg hallottam hírét a dolognak. A szomszédom szerint nem először járt felénk a férfi, csak eddig valószínűleg nem ébredtem fel az érkezésére. Mivel sok a kiadó apartman a környéken, feltételezem, hogy nem csak a helyi lakosságot szórakoztatja a román népzenei ébresztővel.
— Bár az elmúlt időszakban csökkent a szemétturizmus mértéke, kialakult egy viszonylag állandó „mag”, amelynek tagjai folyamatosan megjelennek a városban — nyilatkozta lapunknak Balogh Lajos tanácsnok, önkormányzati képviselő, aki hét évvel ezelőtt, 2009-ben elsőként hívta fel a figyelmet a jelenségre.
Mint elmondta, a tendencia alapvetően hasonló, mint korábban. Elsősorban férfiak, de néha nők is akadnak, akik a határ menti, partiumi területekről kerékpárral érkeznek Gyulára, illetve néhány környező településre, hogy gyűjtögessenek.
— Ők nem a hagyományos guberálók, hiszen nem csak a szemétben turkálnak. Tevékenységüket a használaton kívüli elektronikai cikkekre összpontosítják — fogalmazott a képviselő. — Tapasztalataim szerint nem partiumi magyarokról van szó, ugyanakkor az is tény, hogy akik jönnek, értik a magyart és némileg beszélik is. Arra biztosan képesek, hogy megértessék, hogy mit akarnak. Nem egyszer bekopognak a házakba, és a felesleges tévékről, rádiókról, hűtőszekrényekről kérdeznek, jelezve, hogy szívesen elvinnék. Hogy egészen pontosan mi a céljuk ezekkel a tárgyakkal, nem egyértelmű. Valószínű, hogy a bennük lévő fémet eladják, de már olyanról is hallottam, hogy több rossz készülékből a használható részek felhasználásával összeállítanak egy-egy működő berendezést, és azt értékesítik. Az is felmerült, hogy ezt a részt nem ők végzik, hanem akiknek eladják az eszközöket. Emellett azért átnézik a kukákat is.

Balogh Lajos ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek az emberek kevésbé dobálják szét a szemetet.
— Utóbbi jelenség a visszajelzések szerint valamennyi Békés megyei városban megfigyelhető — ecsetelte. — Gyakorlatilag nincs ellenszer, mert ahol a szemeteseket zárttá tették vagy zárt tárolót építették köréjük, a helyi vagy a környező településekről érkező guberálók ott is megszerezték a kulcsokat. Visszatérve az eredeti gondolatra, a szemétturisták valószínűleg sosem fognak eltűnni, a legfőbb cél az lehet, hogy tevékenységüket a megfelelő mederben tartsuk. A biciklijeik viszont nincsenek a legjobb állapotban, rozsdásak, elhanyagoltak, de arra pakolják rá például a hűtőszekrényt, és tekernek haza, ami nem éppen veszélytelen.
A bírság nem tart vissza
Az elmúlt években lapunk hasábjain több alkalommal is foglalkoztunk a témával. Mint megírtuk, a szabálysértési bírságoknak kevés visszatartó erejük van, mert a szemétturistáknál a legtöbbször egyáltalán nincs vagy nincs annyi pénz, hogy kifizessék a büntetést. A bírság pedig gyakorlatilag behajthatatlan. Viszont arról meg lehet győzni őket, hogy a szemetet legalább ne dobálják szét.
(beol.hu, Papp Gábor)

 
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
 
 
Bejelentés
HírekKisgazdák a parlamentbenSzervezeti hírek, választókerületi hírekBelföld, KülföldKörnyezetvédelemMezőgazdaság, vidék
PublicisztikaFórumÖnök írták
FotókVideókDokumentumokHanganyagok
KPE ElnökségeMegyei elnökökOrszággyűlési képviselőinkPolgármestereinkÖnkormányzati képviselőinkKisgazda Történelem