ajánlott oldalak
fórum
-több
 

Polgári Kisgazdák Egerből, a Felvidéken

Létrehozva: 2016. augusztus 8., 13:30
nyomtat küld

Ipolybalogon, a Kápolna-dombon immár tizenkettedik alkalommal tartották meg a Szent Korona Ünnepet augusztus 7-én, mely a nemzeti összetartozás eszmeiségében zajlott le.
A Kápolna-dombon ünnepi szentmisével vette kezdetét a programsorozat. Az eseményen Snell György Esztergom - budapesti segédpüspök mondott szent misét. Az ünneplő közönség soraiban helyet foglaltak az egri KISGAZDÁK is.
Számos média is megjelent, köztük a torontói MAG TV, mely szoros szakmai kapcsolatot ápol az egriekkel. Ezúttal is számos interjút készítettek Szíki Károllyal, az Polgári Kisgazdák Egri Szervezetének az elnökével, polgármesterekkel, írókkal abból a célból, hogy tudósítsák a kanadai magyarságot mindarról, ami az Ipolyságban történik. Mert úgy tűnik, hogy Ipolybalog nem Szlovákia, hanem egy különös terület, amely romlatlanul megmaradt magyar szigetnek, a Szent Korona védelmének köszönhetően.
Ipolybalog augusztus első hetében, immáron 12 esztendeje a magyar Szent Koronának állít emléket.
Batta György Magyar Örökség- díjas író ünnepi beszédében azt emelte ki, hogy a magyar nép a Szent Korona oltalma alatt állva azt a feladatot kapta a feljebbvalótól, hogy megóvja Európát a végső hanyatlástól. Mint mondotta: a koronánk egy naptár is, amely jelez egy időpontot, 2030-at, amikor a hanyatlásnak vége szakad, és a gonosz elveszti erejét, a megújulás pedig egy katartikus pillanattal kezdetét veszi majd.
Az ünnepi mise szerves része volt az Ella István orgonaművész vezényelte Szent Korona Kórus, valamint a szólót énekelő Híves Mária operaénekes.
A ceremónia végén Szent Korona Emlékérmeket adtak át sportolóknak, akik a település hírnevét reflektorfényben tartják, valamint a Rákóczi Szövetség elnökének, aki áldozatos szervező munkájával esélyt jelent Ipolybalognak, hogy magyar tudjon maradni a szlovák tengerben. (Forrás: Heti Hang Szóró - Hangosan mindenről, ami nekünk fontos/Szíki Károly. - A Hírt a KPE Honlapjára szerkesztette: KPE - szakértő. - Képek: Szíki Károly).

Fotóü: Szíki Károly

 
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
 
 
Bejelentés
HírekKisgazdák a parlamentbenSzervezeti hírek, választókerületi hírekBelföld, KülföldKörnyezetvédelemMezőgazdaság, vidék
PublicisztikaFórumÖnök írták
FotókVideókDokumentumokHanganyagok
KPE ElnökségeMegyei elnökökOrszággyűlési képviselőinkPolgármestereinkÖnkormányzati képviselőinkKisgazda Történelem