ajánlott oldalak
fórum
-több
 

Kis község, nagy összefogás- egyszerre dobognak a hosszúvízi szívek

Létrehozva: 2017. május 24., 13:14
nyomtat küld

A legkisebb somogyi településen is van előrelépés, ha működik az összefogás, és jobbító szándék vezérli a helybelieket, állítják Hosszúvízen. A községben mindössze 42-en élnek, mégis ötszáz tő rózsát ültettek el a köztereken. A 32 lakást számláló, egyetlen utcás faluban még egy teniszpálya is van. Az utca túloldala már üdülőövezet a Boronka mellett. A kis faluban a közfoglalkoztatott asszonyok kreatív kézműves termékeket gyártanak.

A két közmunkás hölgy nem támaszkodik a kapanyélre, serényen forgatják. 
– Meg kell nézni a tájat, tiszta levegő, madárhangok, itt még a nap is szebben süt – mondta Óvári Györgyné. – Közmunkásként rongyszőnyeget készítünk, varrunk is. Kapálni kell a rózsákat, mert teleültettük a falut. Ha nyílik majd, ezer színben pompázik. A budapestiek ezért szeretnek itt lenni.
– A nagyobb közösség nem hiányzik, jó elbújni a csendben, a természetben. Kevés ember él itt, de jobb az összetartás – mondta Horváth Istvánné. – Fiatal polgármester asszonyunk van, közvetlen, emberséges, segítőkész, mindenre odafigyel, az idősekre, a betegekre. Mesztegnyői vagyok, de örültem, hogy Hosszúvízre kerültem. 14 unokám van, most jön a tizenötödik. A hat gyermekemből öt lány és egy fiú. Csak az egyetlen fiam lakik itt.

– Tavaly ötszáz babarózsaszín rózsatőt ültettünk. Van egy rózsakert is a haranglábnál – mutatta Máté-Botos Ivett, Hosszúvíz polgármestere. Aztán a sokféle holmit tárta elő, amelyet a három közmunkás asszony készített. – Kézműves termékeket gyártunk, többnyire rongyszőnyegeket, ajándéktárgyakat, táskákat, babákat – folytatta. Megpróbáljuk értékesíteni falunapokon, rendezvényeken, fesztiválokon. Édesanyámnak ez a szakmája, onnan jött az ötlet, és kihasználjuk a közfoglalkoztatottak kreativitását. 
A helyiek azt állítják: könnyebb egy kistelepülésen élni, mert 42 lakosra minden nap odafigyelhet a falugondnok, több ideje van egyes emberek gondjaira. Bevásárolni heti háromszor jár, gyógyszertárba meg orvoshoz heti egyszer, postát intéz az idősebbek helyett. A falu jobb oldala, a Boronka patak felőli része üdülőövezet, a másik fele lakott. Ez úgy alakult ki, hogy a víz felől kisebbek voltak a parcellák, láposak is.

Energetikai korszerűsítés is tervben van

– Egy pályázat segítségével a lovasturizmus helyi állomáshelye lehetünk, 12 ló tartására istállókomplexum fog épülni – folytatta a polgármester. –Virágosítunk, állandóan szépítjük a falut. Most tettünk ki egy díszszekeret, amit felújítottunk a romjaiból. Parkosítunk, területet vásároltunk ott, ahol a Szent Márton szobrot avattunk. A közfoglalkoztatási programban meg tudtunk venni egy nagy traktort, egy használt MTZ Belarust, ez egy ilyen kis falunak óriási dolog. A megyével konzorciumban pályázni szeretnénk az önkormányzat épületének energetikai korszerűsítésére. Az idei TOP-os forrásokból erre számítunk. Van egy önkormányzati fenntartású panziónk, de fel kellene újítani. 15 fős, plusz még hat pótágyazható helyünk van. A nyáron a vízügyesek nekiállnak a Boronka medertisztításának, addig is a partoldalt tisztítatja a közmunkásokkal a vízügyi igazgatóság. A tavalyi évben adósságkonszolidációs pályázaton 3 millió forintot nyertünk, abból egy garázst tervezünk építeni a falubusznak.
(sonline.hu, Kovács Gábor)

 
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
 
 
Bejelentés
HírekKisgazdák a parlamentbenSzervezeti hírek, választókerületi hírekBelföld, KülföldKörnyezetvédelemMezőgazdaság, vidék
PublicisztikaFórumÖnök írták
FotókVideókDokumentumokHanganyagok
KPE ElnökségeMegyei elnökökOrszággyűlési képviselőinkPolgármestereinkÖnkormányzati képviselőinkKisgazda Történelem