Tavaly külgazdasági rekordokat döntött Magyarország, az elmúlt év volt minden idők legsikeresebb éve a befektetés-ösztönzés szempontjából, soha ennyi és soha ilyen nagy értékű beruházás nem érkezett Magyarországra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A miniszter kiemelte: tavaly 98 nagyberuházás jött Magyarországra a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül, ezek összesen 1380 milliárd forint értéket képviselnek, és ezekhez a beruházásokhoz a magyar kormány 135 milliárd forint vissza nem térítendő készpénz-támogatást nyújtott.
Szijjártó Péter elmondta: a beruházásokkal 17 024 új munkahely létesült az országban, az így létrehozott munkahelyeken a vállalatok 425 700 forintos átlagbért fizettek, ami 40 százalékkal magasabb a külföldi beruházásoknál fizetett 2017-es átlagbérnél.
Rámutatott: a nagyberuházások hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország érte el a harmadik legalacsonyabb munkanélküliségi rátát az Európai Unióban.
A tavaly Magyarországra érkezett beruházások azért is nagyon kedvezőek, mert a korábbiaknál jóval magasabb hozzáadott értéket, nagyobb technológiai színvonalat képviselnek, és jóval több kutatás-fejlesztési tartalommal bírnak, így nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is szintet lépett a magyar gazdaság – mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a legtöbb beruházás Németországból jött Magyarországra, a 98 nagyberuházásból 28-at német vállalatok hajtottak végre 620 milliárd forint értékben. A német beruházókat az Egyesült Államokból érkezett, illetve a magyar beruházó cégek követik. Az amerikai és a magyar cégek is 15-15 nagyberuházást valósítottak meg, a magyar vállalatok által végrehajtott nagyberuházások értéke meghaladta a 100 milliárd forintot – fűzte hozzá.
A miniszter ismertette, a legtöbb beruházás az autóiparba érkezett, a 98 nagyberuházásból 36-ot ebben az ágazatban hajtottak végre, amelyek révén 851 milliárd forint értékű befektetés jött az autóiparba. A második helyen az alapvetően pénzügyi funkciókat Magyarországra telepítő üzleti szolgáltató szektor és az elektronikai szektor áll, 10-10 nagyberuházással.
Elmondta: a magyar gazdaság a dimenzióváltás időszakát éli, amikor már nem az új munkahelyek száma a legfontosabb szempont, hanem az általuk megtestesített technológia és kutatás-fejlesztés áll a középpontban. Szerinte ez azt is jelenti, hogy a beruházás-ösztönzés terén az új támogatási formák jól működnek.
A miniszter közölte, tavaly 7 technológia-intenzív nagyberuházáshoz és 10 kutatás-fejlesztési beruházáshoz adtak támogatást.
Kiemelte: a beruházás-ösztönzésben, egy elismert szakmai rangsor alapján, Magyarország bekerült a világ 10 legjobb befektetési helyszíne közé.
A miniszter megjegyezte, a tavalyi beruházások következtében Németországon kívül Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, ahol megtalálható mindhárom német vezető autómárka saját gyártóegysége – ezt a világon még Kína mondhatja el magáról. Emellett a Jaguár, a Nissan és a Ford is szolgáltató funkciókat ellátó központot működtet az országban – közölte.
Rámutatott: a magyar kormány keleti nyitás politikájának sikerét mutatja, hogy Dél-Koreából, Indiából, Japánból és Kínából 17 beruházást valósítottak meg tavaly Magyarországon.
Szijjártó Péter jelezte, 2014 óta, amikor a külgazdasági és külpolitikát „egyesítették”, 71 800 új munkahelyet teremtettek az országban a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül.
A tárcavezető kiemelte, az exportot tekintve 2014 óta minden évben nőtt a magyar kivitel összege. Az elmúlt év első 10 havi adatai alapján tavaly várhatóan ismét 100 milliárd euró fölött lesz a magyar export, 2018 október végéig ugyanis 7,6 százalékos bővülést mutatott a kivitel.
„Ezen számok mögött a magyar emberek és a magyar családok teljesítménye áll” – mutatott rá a miniszter, hozzátéve, ez jelzi, a magyar emberek által előállított termékek nemzetközileg is versenyképesek.
(MTI, kormany.hu)