Gulyás Gergely: Várhatóan kilenc kérdésből áll majd a nemzeti konzultáció/A kabinet klíma- és természetvédelmi akciótervet fogadott el

A kép forrása: hirtv.hu

A kormánynak világos válasza van az elmúlt hónapokban társadalmi vitákat kiváltó kérdésekben, ám annak nemzetközi és hazai képviseletéhez komoly társadalmi felhatalmazásra van szüksége – ezzel indokolta a soron közvetkező nemzeti konzultációt a csütörtöki Kormányinfón a kancelláriaminiszter. Gulyás Gergely a gyöngyöspatai romák kártérítési ügyét, a győri gyermekgyilkossággal kapcsolatos eljárást, a „börtönbizniszt”, illetve a bírók függetlenségének kérdését említette. Leszögezte: szinte minden üggyel kapcsolatban megjelennek a „magukat jogvédőnek nevező”, külföldről finanszírozott szervezetek, amelyek az elkövetők jogai mellett állnak ki, nem az áldozatok jogai mellett. A konzultáció konkrét kérdéseiről a jövő héten születik döntés, és várhatóan kilenc kérdést tesznek fel az embereknek – jelezte a politikus, arra is kitérve: a tervek szerint március közepétől érkezhetnek meg az ívek a háztartásokba, a konzultáció májusban lezárulhat, így az eredmény tükrében még a tavaszi ülésszakban törvényeket alkothat a Ház. A „börtönbiznisz” kapcsán úgy nyilatkozott: az nem vitás kérdés, hogy jogerős ítéleteket be kell tartani, de az már vita kérdése lehet, hogy a büntetésüket töltők számára kell-e a magyar államnak egy nemzetközi gyakorlat, elsősorban a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlata miatt fizetni. Hozzátette: Varga Judit igazságügyi miniszter várhatóan ebben a hónapban be fogja nyújtani a jogszabály-módosítást; ebben az ügyben cél az, hogy a lehető leggyorsabban oldják meg a börtönzsúfoltság kérdését és semmilyen szükségtelen pénz kifizetésére a magyar költségvetésből ne kerülhessen sor. Gulyás Gergely arra is kitért: „miután a túlzsúfoltság megszüntetése azonnali intézkedést kíván, ezt valószínűleg nem az eredeti tervek szerinti börtönökkel, hanem ilyen mobil börtönökkel lehet csak megoldani és orvosolni, és ezt követően tudunk döntést hozni arról, hogy hol épüljön börtön és hol nem”. Hozzátette: Csengerre például tervez a kormány börtönt. Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szerint „minden ide csoportosított milliárd jobban hasznosulhatna más helyen” – tudósít az RTL Klub Híradója. A politikus hozzátette: „egy rendes kormány nem szezonális jelleggel és kampányszerűen, PR-módon konzultál, hanem folyamatosan tartja a kapcsolatot a választóival”. INDEX.HU, ORIGO.HU, 24.HU, HVG.HU, HIRTV.HU, MTI, RTL KLUB – ESTI HÍRADÓ

Gulyás Gergely: A kabinet klíma- és természetvédelmi akciótervet fogadott el

Klíma- és természetvédelmi akciótervet fogadott el a kormány, amelynek részleteit Orbán Viktor miniszterelnök fogja ismertetni vasárnapi évértékelőjében – tudatta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón. Mint kifejtette: a cél az, hogy a fenntarthatóság szempontjait figyelembe véve, a magyar állam a klímaváltozás időszakában is mindent megtegyen azért, hogy a következő generációk jobb állapotban örökölhessék meg Magyarországot, mint amilyenben az most van. MTI