A KPE felhívja a figyelmet arra, hogy egyre többen figyelmeztetnek a beszűkülő munkavállalói piac, az EU-n belüli mozgások csökkenése már önmagában is veszélyeket rejt a mezőgazdaság számára. Nem kellene mindezt az Európai Unió Bizottsága által tervbe vett és erős eufémiával zöldítésnek keresztelt tervekkel súlyosbítani. (kpe)
Várhelyi Olivérrel, a szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős Európai Uniós-biztossal tartott megbeszélést az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója, Csü Tung-jü. Ezen az az Európai Unióval szomszédos térségekkel történő együttműködés fontosságát hangsúlyozták. A COVID-19 koronavírus-járvány hatását még a fejlett országokban is megszenvedték az egyes élelmiszer-ellátási láncok. A FAO hozzájárulásával készült szakpolitikai jelentésre utalva Csü annak veszélyéről beszélt, hogy az egészségügyi válság élelmezésivé válhat.
A FAO kiemelt figyelemmel követi a járvány hatását a kikötőkre, a szállítmányozásra és a mezőgazdasági munkások mozgására a vetés és betakarítás folytonosságának biztosításáért – írta a Profitline.hu. A szervezet szerint a koronavírus-válság alatt elsődleges fontosságú az élelmiszertermelés fenntartása, mindezt még magasabb színvonalon megvalósítva. Várhelyi aggodalmát fejezte ki a líbiai élelmiszerhiány kapcsán és egyúttal a FAO segítségét kérte a kérdés rendezéséhez. A magyar Európai Uniós-biztos utalt a Nyugat-Balkán mezőgazdasági kihívásaira, kiemelve a kis- és közepes gazdaságok támogatásának szükségességét a helyi élelmiszertermelés fenntartásához.
A helyzetet tovább rontja a turizmus és a vendéglátás drámai gyengülése a koronavírus miatt. A főigazgató a lehetséges rövid és hosszú távú együttműködésről is beszélt, építve a FAO helyi irodahálózatában és az Európai Unió tervezett Európai zöld megállapodás – European Green Deal programjának megvalósításában kínálkozó lehetőségekre.
Turizmus, gasztronómia, mezőgazdasági örökség
A megbeszélésen egyetértettek a mezőgazdasági befektetéseket támogató környezet kialakításának fontosságában. Az agrárturizmus jelentős növekedési potenciált kínál az EU kulturálisan és gasztronómiailag is sokszínű keleti és déli szomszédainak –mondta Csü. Megemlítette a globálisan jelentős mezőgazdasági örökség rendszert (GIAHS), és arra tért ki, hogy az ősi tradícióknak otthont adó országok alkalmasak a programban való részvételre. Ez a kezdeményezés a szépséget a mezőgazdaság összetettségével, az ellenálló ökoszisztémával és az értékes kulturális örökséggel kombináló kiemelkedő tájakat helyezi középpontba.
A főigazgató közölte, hogy az Európai Unió a FAO segítségével bővítette a célországok tudását, különösen a mezőgazdasági vízgazdálkodás terén kialakított speciális továbbképzésekkel. A FAO tudásának központjában a létbiztonság támogatása áll a mezőgazdasági tevékenységgel ötvözve, hogy ezáltal elkerülhetőek legyenek a jelentős humanitárius veszteséggel járó válságok – mondta a kínai szakpolitikus. Az EU-biztos szerint a vidékfejlesztés és az erős agrár-élelmiszeripari szektor alappillérei az EU a csatlakozás előtt álló országokat célzó IPARD programjának, míg az európai szomszédsági program (ENPARD) hatásköre lefedi Észak-Afrikát, a Közel-Keletet, a Balkánt, a Kaukázust, egészen Ukrajnáig és Fehéroroszországig.
Segítség a szomszédoknak
A FAO főigazgatója arról is beszélt, hogy az olyan EU-s tagországok, mint Lengyelország, Magyarország és Románia a mezőgazdaság átalakításában szerzett tapasztalatukkal segíthetnek más országoknak is elérni ezt. Továbbá üdvözölte az együttműködés erősítésére tett lépéseket a Bizottság Európai Szomszédságpolitika és a Csatlakozási Tárgyalások Főigazgatóságával a magasabb hozzáadott értékű mezőgazdaság kialakítása és az „Egy Egészség” kapcsán. Zárásként a FAO főigazgató elismerését fejezte ki a magyar EU-biztos hazájának, amely Budapesten ad otthont a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Irodájának és a globális szolgáltató központjának.
Forrás: magro.hu