Növekedett a koronavírus terjedésének kockázata – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a a XI. népegészségügyi konferencián tartott nyitóelőadásában.
Egyetlen más országban sem volt olyan hosszú a nyugalmas időszak, mint Magyarországon. Az intézkedések gyorsan hatottak, a nyitás után is stabilan alacsony volt a járvány terjedésének mértéke. Az elmúlt két hétben viszont minden megyében jelentősen nőttek ezek a járványügyi jelzőszámok – hívta fel a figyelmet.
A vírus nem változott, lényeges mutációt nem látnak a szakemberek. Ugyanakkor az első hullám abban jelentősen különbözött a mostani második hullámtól, hogy akkor nagyon magas volt a fertőzöttek között az idősek aránya. Most a pozitív esetek többsége a fiatal korosztályból kerül ki, de a vírus egy idő után átterjed az idősekre is, ezért is kiemelten fontos a maszkhasználat – figyelmeztetett.
A koronavírusnak Magyarországon nem volt harmincévesnél fiatalabb halálos áldozata, valamint európai összehasonlításban alacsonynak számít a magyar halálozási ráta. A négy orvosegyetem által tavasszal, több mint tízezer ember bevonásával végzett országos szűrés alapján is azt állapították meg, hogy a vírus inkább az idős korosztályt érintette.
Fontos a szakmailag megalapozott és hiteles kommunikáció. A „vírusszkeptikus és maszkszkeptikus hozzáállás” nem segít. Közösségi összefogással győzhető le a járvány – szögezte le a rektor, kiemelve: a legfontosabb a megelőzés, a maszkviselés, a kézhigiénia és a megfelelő távolságtartás.
Forrás: napi.hu, Szász Péter