Szakértőink útján széles körben igyekszünk tájékoztatást adni tagjainknak (kpe)

Fotó szegedma.hu

Sportparkok a Magyar Falu Program keretében

  1. szeptemberében hozott határozatot a Kormány annak érdekében, hogy a sportparkok építésének beruházásához szükséges fedezet biztosítva legyen.

125 településen készítették elő a sportpark beruházást.  A Beruházási Ügynökség által vállalható kötelezettség összege közel 900.000.000 forintban került meghatározásra.

A pénzügyminiszter, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos bevonásával biztosítják az idei illetve a 2021-es évre vonatkozó keretet.

A Polgári Kisgazdák ebben az országos beruházásban a vidék felzárkóztatásának megvalósítása felé tett intézkedést üdvözölnek!

Dr. Bakos Zoltán

 

                                 Perindítás – perfeljegyzés

Kevés olyan ember van Magyarországon, akinek ne lenne valamilyen ingatlan tulajdona. Sokan azt is tudják, hogy amikor valamely peres eljárás van folyamatban az ingatlannal kapcsolatosan, annak nyoma lehet az ingatlan-nyilvántartásban is.

Az már kevésbé közismert, hogy miként kerül feltüntetésre egy perindítás ténye.

A bíróságok körében is eltérő gyakorlat alakult ki ezzel kapcsolatosan, ezért a Fővárosi Ítélőtábla elnökének kezdeményezésére a Kúria / korábban Legfelsőbb Bíróság / Közigazgatási – Polgári Jogegységi Tanácsa jogegységi határozatot hozott, melyben kimondják:

” Az ingatlan tulajdonjogának kötelmi igényre alapított megszerzése iránti per ingatlan tulajdonjoga iránti pernek minősül, ezért ebben az esetben a fél kérelmére a perindítás tényét az ingatlan-nyilvántartásba … … fel kell jegyezni.”

A perfeljegyzéssel kapcsolatosan elsőként azt szeretném megjegyezni – minden esetre vonatkozóan-, hogy ezt nem hivatalból rendeli el a bíróság, hanem mindig csak a fél kérelmére!

Ingatlan tulajdonjoga iránti pernek csak az a per minősül, amelyben a per tárgya az ingatlan – nyilvántartáson kívül megszerzett tulajdonjogának a bejegyzése, vagy az is, amikor a fél a per eredményeként a tulajdonjogot a bejegyzéssel szerzi meg. Ennek megítélésében nem volt egységes a bírói gyakorlat.

Beszerzésre került a Legfőbb Ügyész véleménye is, ezt törvény írja elő.

Vannak perek, melyek nem konkrétan valamely bejegyzés ellen irányulnak, de az eljárás eredménye mégis valamely bejegyzés.

A perindítás ténye feljegyzéséhez fűződő joghatások:

peróvó, jogóvó és jogszerző joghatás.

Nem találtak olyan dogmatikai okot, melynek alapján az ingatlan tulajdonjogával kapcsolatos igényeknél megszorító értelmezésre adna okot a perfeljegyzés elrendelhetősége kapcsán, így eredményes pereskedést követően nem lesz akadálya a földhivatali bejegyzés foganatosításának.

A Polgári Kisgazdák üdvözlik a Kúria 2020. szeptemberében meghozott jogegységi határozatát, hiszen közös érdekünk az ingatlanok tulajdoni helyzetének lehető legjobb és legbiztonságosabb módon történő tisztázása.

Dr. Bakos Zoltán

 

 A budapesti agglomeráció és az elővárosi közlekedés fejlesztése

A napokban megjelent kormányhatározat reményeim szerint jelentős és pozitív változást eredményez majd Budapest és vonzáskörzete közlekedésében.

Cél az egyéni gépjármű-közlekedés kedvezőtlenül magas arányának a csökkentése és Budapest közúthálózatának tehermentesítése. Ezt kombinált közlekedési módok továbbfejlesztésével kívánják elérni.

Ehhez ösztönözni kell a elővárosi vasúti és gyorsvasúti /HÉV/ használatát. Ehhez a P+R parkolók esetében 3.000 új férőhely, a B+R tárolók esetében kb 2.000 új tárolóhely létrehozását készítik elő.

A kötöttpályás hálózatra ráhordó buszjáratok esetében megállók, buszfordulók létesítését irányozták elő.

A kerékpárral ingázók arányának növelése érdekében a kerékpárhálózat fejlesztése stratégiai cél.

Az illetékes miniszter – az érintett cégek, hatóságok bevonásával – az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítéséről, az engedélyek megszerzéséről köteles gondoskodni, míg a pénzügyminiszter a költségvetési támogatás biztosításáról. A megvalósításnak úgy kell elkészülnie, hogy lehetőleg európai uniós források terhére is elszámolható legyen.

A Polgári Kisgazdák tudatában vannak annak, hogy a fentiek kapcsán bő két éves határidőről beszélhetünk, de joggal bízhatunk az intézkedések vidéket is érintő pozitív hatásában.

 

Dr.Bakos Zoltán