A közösségi együttélés szabályairól sok településen hoztak már különböző tartalmú rendelkezéseket. A kiszombori kifejezetten arra koncentrál, hogy a porták és környékük tiszta legyen. Így jogsértő magatartásként olyasmiket sorol fel, mint az udvar tisztán tartásának, gyommentesítésének elmulasztása, az úttestig tartó terület és a vízelvezető árok elhanyagolása, illetve a takarmány, az ócskavas és a zöldhulladék, illetve különböző járművek tartós tárolása közterületen.
Most viszont, az új rendelettel kapcsolatban a polgármester, Szirbik Imre hangsúlyozta, hogy megalkotása előtt konzultált a képviselő-testület tagjaival, Gács Zoltán jegyző pedig azt, hogy ennek a helyi jogszabálynak sem a pénzbeszedés a célja, hanem hogy a falukép rendezett legyen.
Május elsején lép életbe Kiszomboron ez a közösségi együttélés rendjét szabályozó új helyi rendelet. Bár a rendelkezés alapján a hivatal most már bírságot is kiszabhat azokra, akik semmibe veszik a felszólító leveleket, a cél ugyanakkor nem a pénzszerzés, hanem hogy felszámolják a helység arculatának nemtörődömségből történő rongálását – számolt be róla a delmagyar.hu nyomán a hellovidek.hu.
Az utcákat járja 4 órában
Ahogy a delmagyar.hu írja, a kiszombori önkormányzatnak van egy 4 órában foglalkoztatott munkatársa, akinek többek között az a feladata, hogy az utcákat járva jegyezze fel, hol hanyagolták el az esővíz-elvezető árkokat.
Az illetőnek persze nem csak ez a dolga: azt is figyelnie kell például, hogy a házak előtti közterületen hol tárolnak hosszabb időn át építőanyagokat, mezőgazdasági vontatót, öntözőberendezést és hasonlókat.
Különösen ott probléma ez, ahol széles a járda és az út közti terület. Persze az önkormányzat más forrásból is értesül a kritikus helyekről: rendszeresen kapnak lakossági bejelentéseket, de a polgármester vagy a jegyző is felírja, ha a községben sétálva valahol ilyesmit lát.
Eddig azonban mást nemigen tehettek, mint hogy akár szóban, akár írásban szép szóval megkérték a tulajdonost a helyzet rendezésére. Aztán többnyire minden maradt úgy, ahogy volt – írta a lap.
Ötezertől kétmillióig
A rendelet egyébként engedékeny, hiszen bírság kiszabására csak kétszeri felszólítás után kerülhet sor 5000 forinttól magánszemélyek esetében 200 ezer, cégek, vállalkozások esetében 2 millió forintig.
Forrás: magro.hu