A magyar vakcinagyár bérgyártást is vállal nyugati és keleti vakcináknak is, a fő profil azonban mindenképpen a magyar vakcina gyártása lesz – jelentette ki Gulyás Gergely.
Már 70 százalékos is lehet a társadalmi védettség
A regisztráltak 92 százaléka be van oltva, aki átesett a fertőzésen nyugodtan beoltathatja magát. Minden vakcinából van bőven. Aki ma regisztrál, akár már három nappal később megkaphatja – tette hozzá Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A második oltási számokban is jól áll Magyarország. 3 732 252 fő már a második oltását is megkapta, ebből, akik megbetegedtek az oltás után 8 193 ember, ha hét napon túl vesszük, akkor 7153.
Oltásfajtánkénti halálozási statisztika
Ha az egész társadalom be lett volna oltva, akkor 900-an haltak volna meg a járványban. Mindkét oltást megkapva az alábbiak szerint alakult a halálozás:
- Pfizerből másfél millióan kapták meg, közülük 268-an hunytak el.
- Moderna esetében 204 ember betegedett meg és 24-en haltak meg.
- AstraZeneca esetében 816-an betegedtek meg és 12-en haltak meg.
- Szputnyik V esetében 697-en betegedtek meg és 13-an haltak meg.
- Sinopharm esetében 2800-an betegedtek meg és 206-an haltak meg.
Mindegyik oltás biztonságos, és véd a súlyos betegség ellen. A kormány mindenkit arra kér, hogy oltassa magát!
A magyar igazolvánnyal váltható ki az uniós „green card”
Az uniós védelmi igazolvánnyal kapcsolatban elmondta, digitális vagy papíralapú lesz. Június 15-re a magyar védettségi igazolvány mindenki rendelkezésére fog állni, tartalmazni fogja az oltás típusát, és dátumát.
A magyar védettségi igazolvány biztosítja a legnagyobb szabadságot az EU-ban. Az uniós szabályozás csak július 1-jén lép majd életbe.
Eddig 12 országgal sikerült Magyarországnak kétoldalú megállapodást kötnie – mutatott rá.
A magyar védettségi igazolvány alkalmas lesz az uniós „green card” kiváltására. Teljes lesz az utazási szabadság az unióban, azok számára, akik beoltották magukat.
Kezdődik a kárpátaljai magyarok oltása – mondta Gulyás Gergely. A kárpátaljai magyarok számára is elérhetők lesznek a vakcinák, hiszen ők az egyetlen határon túli közösség, ahol nem áll rendelkezésre oltóanyag.
A Magyar Falu Program gyorsan megvalósul
A gazdaság újraindítása kell ahhoz, hogy Magyarország mielőbb túl legyen a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségeken – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely közölte: Magyarország a legeredményesebb, legjobb tagállamok között van az Európai Unióban azzal, hogy csak 4,9–5 százalékkal csökkent gazdasági összteljesítménye tavaly.
A kormány szeretné, ha az ország már az idén azt mondhatná, „utolértük saját magunkat” – fogalmazott, hozzátéve: a következő időszakban fontos bejelentéseket tesznek a gazdaság újraindításáról.
Közölte: további 3,8 milliárd forintot biztosítanak a Magyar falu programban megvalósuló mellékútfejlesztésre, valamint újabb 20 milliárdot fordítanak az eddig hatmilliárd forint keretösszegű önkormányzati járda- és útpályázatokra.
Hetek óta tartott a magyar iszlamista felderítése
Gulyás kérdésre válaszolva elmondta, hetek óta folyt a felderítés a magyar iszlamista férfi esetében. A fiatalember csőbombával robbantott volna hazai eseményeken, de felmerült az is, hogy gépkocsival akar tömegbe hajtani.
Terrorcselekmények alapos előkészülete miatt folyik a nyomozás. Jó jel, hogy a magyar hatóságok az előkészületi szakban fel tudtak lépni – mutatott rá.
Több uniós ország sem csatlakozott az uniós ügyészséghez, így Magyarország sem, mert sérti a tagállami szuverenitást – magyarázta Gulyás. Egy olyan szervezet jön létre, amelynek a vezetője koncepciós eljárásokat folytatott több magyar politikus ellen, ami semmilyen jogállami alappal sem bírt – tette hozzá.
Karácsony Gergely vesszőfutása az elmúlt három hétben, ahogy hazugságból hazugságba menekül egy kampány kezdetén nem a legjobb előjel, de ez nem a mi problémánk – mondta kérdésre válaszolva.
Mikor lesz végképp „viszlát” a maszknak?
A debreceni oltóanyaggyár magyar vakcinát fog gyártani, de akár bérgyártást is vállal nyugati és keleti vakcináknak is. A fő profil azonban mindenképpen a magyar vakcina gyártása lesz – hangsúlyozta.
A kormány továbbra is a virológusokkal egyeztet. Így az intézkedések és a beltéri kötelező maszkviselés addig fennmarad, amíg a megelőzésben fontos szerepet játszanak. Bár javulnak a mutatók, de teljesen a vírus még nem szűnt meg, továbbra is jelen van Magyarországon – magyarázta.
Már 12 országgal vannak kétoldalú megállapodások egymás turistáinak kölcsönös beengedéséről, és remélik a jövőben ez csak bővülni fog. Tőlük elfogadjuk az angol nyelvű igazolásokat, de csak az eredetit, lefordíttatni nem kell azokat, ez a kormány határozott álláspontja – mondta Gulyás.
Több a szemét és a hajléktalan a fővárosban
Kettős beszédet folytat a főváros, hiszen a 41 tanácsadó 350 millió forintot visz haza, Jávor Benedek 110 milliót keres. Ezzel el kell számolni a budapestiek előtt – mutatott rá.