Tudás nélkül nem lehet sikeres a megújuló agrárium – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Gödöllőn. A tárcavezető kifejtette: a becslések szerint 2050-re 9 milliárd ember fog élni a földön, és ezért 70 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség.
Nagy István elmondta: 10 éven belül a tudomány jövendölése szerint 40 százalékkal több fehérje is kell. Fel kell készíteni a magyar agráriumot, hogy nyitott és kész legyen az új információk befogadására. Meg kell újítani az agrárszakképzést és az agrár-felsőoktatást – tette hozzá. A miniszter kifejtette: „fel kell tennünk a kérdést, hogy milyen legyen a XXI. század agrármérnöke, és meg is kell keresnünk a kérdésre a választ”. Hozzátette, az agrármérnököknek képesnek kell lenniük arra, hogy az új tudományos eredményeket folyamatosan szintetizálják. A tárcavezető közölte, a szakemberek munkáját nézve, kiváló példát látott Gödöllőn a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) működésében, amely 16 szerteágazó kutatóintézetet integrál magában, mégis remekül tudnak együttműködni. Hozzátette, megismerkedve a vezetőikkel, megtapasztalta, hogy megértették, milyen plusz energiákat tud felszabadítani a különböző tudományágak együttműködése. Aláhúzta, ki kell használni azt a szellemi potenciált, amely a magyar agrárkutató intézetekben van. Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója elmondta, hogy intézményükhöz országosan 12 kutatóintézet és négy gazdasági társaság tartozik, amelyek lefedik az agrárium minden területét. A főigazgató három fontos kutatási területet nevezett meg, amelyek meghatározzák munkájukat: a precíziós gazdálkodás, a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás és a kedvezőtlen adottságú területek hasznosításának a lehetőségei. Hozzátette, hogy ismét létrehozzák az öntözési kutató intézetet. A sajtótájékoztató végén a NAIK stratégiai együttműködési megállapodásokat írt alá a Vitafort Zrt. Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt.-vel és a Hungrana Keményítő- és Izo-cukorgyártó és Forgalmazó Kft.-vel, amelynek Nagy István, mint miniszter elvállalta a védnökségét. (Forrás: MTI).