Környezetünk egyik legfontosabb alakító tényezője a növényzet. Helyi mikroklímát képes létrehozni, mérsékli a szélsőséges hőmérsékleti hatásokat, párologtatásával egyensúlyban tartja a levegő nedvességtartalmát. Fékezi a kedvezőtlen, túl erős légmozgásokat, és előmozdíthatja vagy akadályozhatja a légáramlásokat, módosíthatja irányukat. 
A vetési konkoly erős napfényben jól fejlődik Befolyásolja a légmozgások által szállított anyagok (por, korom, hó, lomb stb.) felhalmozódását, lerakódását, részben kiszűri a légszennyező anyagokat, és részleges védelmet nyújt a csapadékkal szemben. Fontos szerepet tölt be zajszűrő hatásával is.
A növények a légkörből szén-dioxidot vesznek fel, és azt a Nap sugárzó energiájának felhasználásával, a levelek zöld klorofilljának segítségével szerves anyaggá alakítják, és közben oxigént termelnek. A zöld növények a Földre érkező napenergiának mindössze 1-5%-át hasznosítják: a mérsékelt öviek körülbelül 1, a trópusiak 4-5%-át.
A zöld növényzet élettani jelentősége, hogy oxigéntermelésével lehetővé tette az ember és állat megjelenését és elterjedését a Földön. Egy felnőtt ember a légzéséhez az élete folyamán körülbelül 0,3 tonna oxigént használ fel.
Hullámhossz-tartományok
Minden élőlény számára fontos a napfény és az árnyék. A napfény spektrális összetételét a táblázat mutatja. A sugártartományból legnagyobb mértékben bizonyos hullámhosszakat használ fel a zöld levél: a fotoszintézis mechanizmusára a 630-700 nanométer hullámhosszúság körüli vörös, illetve a 430-490 nanométer körüli kékesibolya sugarak a leghatékonyabbak.
A látható fehér fény adja a természetes megvilágítást, és adja meg fény-árnyék hatás segítségével a különböző cserjék, fák és virágok kontúrjait. A rövidhullámú ultraibolya sugárzás (360 nm) szabad szemmel nem látható, de a növényi élet számára döntő fontosságú. A nap ultraibolya sugárzása földünkre ózon- (O3) rétegen keresztül érkezik, ez védi meg a növényeket, állatokat, embert a károsodástól. Ha nyáron szobanövényeket viszünk ki a kertbe, azokat ne a tűző napra, hanem növényárnyékba vagy mesterséges árnyékoló alá tegyük, még ha fényigényesek is, mert a szórt fény kedvezőbb, mint az erős napfény. Az árnyékolószerkezet fiziológiai szempontból világos legyen a fényvisszaverés miatt, és alul-felül feltétlenül legyenek rajta átszellőző légrések. A berendezést nyári időszakban a teljes napi sugárzási idő 75%-ában érje a napsütés.
Fotó: Havas Márta A fák termelte oxigén egy részét maguk a fák használják fel élettevékenységük során. Ha gyümölcsösökben nem végezzük el szakszerűen a metszéseket, nagyon gyakran egyes hajtások (főleg a fa közepe táján) leárnyékolják egymást,
nem jut be a napfény a koronába, és létrejön a felkopaszodás jelensége. Úgy célszerű metszeni, hogy a Nap sugarai átjárhassák a lombkoronát. Így a levelek fotoszintetikus produktivitása optimális, és a gyümölcsök érésének és színeződésének is az áthatoló szórt fény kedvez.
A napsugárzás hazánkban évszakonként változik, ezért a téli időszakban pótmegvilágításra van szükség az üveg- és fóliaházakban. Télen figyelembe kell venni az üvegházhatást.
Az üvegházban
Az üvegházhatásnak a légkörben nagy mennyiségben felhalmozódó szén-dioxid gáz az egyik fő oka. A téli időszakban, amikor nagy az inszoláció, napfényes idő van, akkor az üvegházban növelni kell a hőmérsékletet, hogy a növények fotoszintézis mechanizmusa jól működjön. Borús, sötét napokon pedig csökkenteni kell a hőmérsékletet, különben a fotokémiai termékek feltorlódnak.
A fényintenzitást luxban fejezzük ki. Legalább 1000 lux fényerősségre van szükség, hogy a növények egyáltalán fotoszintetizáljanak. Fényigényes növényeknél (szegfű, gerbera) télen az üvegházban 40-50 ezer lux fényt kell tartani, akár ciklikus megvilágítással is. Hazánkban nyáron 70-80 ezer lux fényerősség mérhető a déli órákban (Görögországban, Kaliforniában 100-120 ezer lux).
Üvegházban, fóliasátorban a pótmegvilágításhoz speciálisan erre a célra tervezett lámpák szükségesek, melyeknek spektrális összetétele megegyezik a természetes napfényével.
Árnyékot ad
Zöldítés nélkül a lapos tetők nyáron 60-80 °C-ra is fölmelegedhetnek, füvesítve viszont legföljebb 25-30 °C-ra A növényzettel borított földterület fölött különbözőképpen alakul a hőmérséklet, nyári napokon 4-8 °C körüli a különbség a napsütötte és az árnyékos részek közt, míg a kopár felületen 10-15 °C-nál is több lehet az eltérés. A lapos tetejű házak és garázsok fedésére használt anyagok a nyári tűző nap hatására 60-80 °C-ra is fölmelegedhetnek. Ha ezeket a tetőket füvesítjük, nagymértékben mérsékelhetjük a kedvezőtlen hőhatást. A füves felület maximum 25-30 °C-ra melegszik fel, ami azt jelenti, hogy a téli és nyári hőmérsékleti szélsőértékek közötti közel 100 °C-os különbséget 45-50 °C-ra mérsékelhetjük. A fű megfelelő fejlődéséhez legalább 8-10 centiméteres talajréteg szükséges, megfelelő nedvességi viszonyok között. A fölösleges csapadékvíz, öntözővíz elvezetéséről kavicsréteggel kell gondoskodni, alatta a födémet szigetelni kell.
A talajréteg és kavicságy súlya az átlagosnál nagyobb teherbírású födémet igényel. Mindez meglehetően költségessé teszi a tetőfelület füvesítését, de hosszú távon jót teszünk vele.
A növények módosítják a fényviszonyokat, ez megnyilvánul az árnyékoló hatásban. A kertekben a szabad füves terület és a fák, bokrok által visszavert fény erősebb, mint ami a sűrű lombozatú erdőkben mérhető. Az összhang a kertekben a szabad tér és növények együttesével pihentető hatású.
Fényigényes növény az orgona Napernyőszerűen árnyékol a merev felépítésű, sűrű, erős ágszerkezetű fák koronája, ilyen a dió, a juhar, a vadgesztenye, a tölgy, a platán. A levéllemezek nagyságától, színétől, vastagságától függően ezek a fák mélyárnyékot adnak.
Mélyárnyékot ad még a puhafájú hárs is. Ezek a fák erős szélben jobban károsodnak, mert vázágaikban gyengén fejlett a szilárdítószövet. Rendszeres őszi káliumműtrágyázással szilárdíthatjuk a hársfák és a többi puhafájú fafaj ágait.
A laza, hajlékony ágrendszerű, mozgékony fáknál a szórt fény miatt világosabbnak, enyhébbnek hat az árnyék. A szél hatására az ágak, levelek közé behatoló fénysugarak a lombkoronában megtörnek, szétszóródnak, visszaverődnek, és változatos fény-árnyék folyamatosan ismétlődő képét mutatják. A nyírfáknál, fűzfáknál, kőrisnél, nyárfáknál ez elég gyakori.
A babérmeggy fény- és árnyékkedvelő Díszfáknál számos koronaforma-változatot hoztak létre a csüngő, „szomorú” változatoktól a piramis, oszlopszerű és gömbformáig. A magasban elágazó vagy ernyős lombozatú fák reggel és délután vetnek árnyékot a törzstől távolabb.
Ilyenkor közvetlen a fa alatti területet éri a kellemes napsütés. Félárnyékot kedvelő évelők ültethetők ilyen helyekre. A fenyők és a mélyen lelógó ágú vagy egészen alacsonyan elágazó fák árnyéka a törzs közelében van, csak ritkán nyúlik túl a korona szélein, ez reggel és késő délután lehetséges.
Az örökzöldeken és egyes lombos fákon a fennmaradó levél, illetve termések befolyásolják az árnyékhatást, ilyenek az akác, a lepényfa, a bálványfa termése, a szivarfa szivara, a platánok termésgömbjei. A juhar, a platán, a hárs, a bükk, a tölgy levelei nagyok, dúsak, többszörösen fedik egymást, összefüggő hűvös árnyékot adnak.
Forrás: Kertészet és Szőlészet, magyarmezogazdasag.hu, Dr. Szalai József
