2022. január 3. és 2022. január 31. között pályázhatnak a gazdálkodók az új „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” elnevezésű felhívásra.
A felhívás célja az alacsony létszámú védett őshonos, veszélyeztetett mezőgazdasági és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták életképes állományának fenntartása azok természetes helyén, a fajták hagyományos tartási, takarmányozási körülményei között – jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Feldman Zsolt kiemelte, hogy az elérhető támogatás mértéke támogatott fajtánként – a korábbi támogatáshoz képest – átlagosan 50%-kal nőtt. A kötelezettségvállalási időszak 2022. január 1-jén indul és 2024. december 31-ig tart. A támogatáshoz 2023. januárjában is lehet majd csatlakozni, a 2023-ban pályázók számára szintén 2024. december 31-ig tart majd a kötelezettségvállalási időszak – közölte Feldman Zsolt.
Az államtitkár jelezte, a támogatható fajták köre az eddigiekhez képest a fekete mangalica sertés, az akhal-teke és a muraközi ló, valamint a kárpáti borzderes szarvasmarha fajtákkal bővül. A magyar merinó juhfajta esetén kizárólag az „A” és „a” főtörzskönyvbe sorolt egyedek vonatkozásában lehet támogatási kérelmet benyújtani – hívta fel a figyelmet.
A támogatás korábbi években megismert struktúrája megmaradt – tette hozzá az államtitkár.
A pályázati felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.
Forrás: AM Sajtóiroda, kiormany.hu