Novák Katalin: Tettekre készülök, nem gesztusokra

Fotó MH, Purger Tamás

Tettekre készülők, nem gesztusokra – nyilatkozta a kormánypártok államfőjelöltje a Mandiner című hetilap csütörtökön megjelent számában.

Novák Katalin a Mandinernek adott interjúban úgy fogalmazott: „Ideológiai hidegháborúra kell berendezkednünk, ahol a szabadság és a szabadosság áll egymással szemben”.

A nemzet egységének megjelenítéséhez közös teret kell találni, ilyen a magyar nemzethez tartozás büszkesége, a családok védelme, örökségünk megóvása és gyarapítása, a tehetségek gondozása. Ezek nem világnézeti vagy pártpolitikai kategóriák – emelte ki Novák Katalin, aki azt is elmondta, hogy elődeihez hasonlóan ő is felfüggeszti párttagságát.

Az államfői szereppel járó diplomáciai teendőkről szólva kifejtette:

Magyarország a szívünk közepe, és mi lehetünk Európa szívének a közepe is. Jó kapcsolatra törekszünk szomszé­dainkkal, a közép-európai együtt­működés kulcsszereplője Magyarország”.

Nem lesz tétlen államfő a nemzetközi térben sem – jelentette ki.

A hetilap felidézte Novák Katalin – nemrég a sajtóban nagy port kavart – 2010-es blogbejegyzését, amely szerint hálát ad, amiért nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként él röhejes jövedelemből. Ezzel kapcsolatban az államfőjelölt elmondta: orvosok és pedagógusok között nőtt fel, ma is tiszteli munkájukat, régi bejegyzése éppen a nyolcéves szocialista kormányzás utáni méltatlanul alacsony jövedelmekről szólt.

Frusztráció, harag, kiábrándultság volt bennem akkoriban emiatt” – fogalmazott.

Hozzátette: családjával másfél éves németországi tartózkodás után 2010-ben költözött haza, éppen azért, hogy bekapcsolódjék a kormányzati munkába, amely a szakadék széléről való visszafordulást, a romok eltakarítását és az építkezést jelentette.

Lényegesen jobb a helyzet, mint 2010-ben, a bérek sokat emelkedtek, a családtámogatások bővültek. Folytatni kell a béremeléseket, erősíteni kell ezeknek a hivatásoknak a megbecsülését – tette hozzá.

Novák Katalin szerint jelenleg a társadalom számára a legnagyobb kihívás a járvány és az infláció, távlatilag pedig az a legfontosabb, hogy Magyarország magyar ország maradjon.

Az lmbtqi-kérdéssel és a kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatban leszögezte: nincs fontosabb a gyerekeinknél! „Mivel a nyugati világban az lmbtqi-propaganda most az óvodásokat, iskolásokat vette célba, résen kell lennünk” – fogalmazott az államfőjelölt, aki egyetért azzal, hogy közvetlenül a magyar emberekhez fordul a kormány.

Meggyőződésem, hogy a gyermeknevelés joga és kötelessége elsősorban a szülőket illeti meg. Helytelen, ha bárki az ő hátuk mögött, szándékaikkal ellentétesen befolyásolja kiskorú gyerekeiket” – tette hozzá.

A választási kampányról szólva úgy fogalmazott: „Edzettek vagyunk, talán már észre sem vesszük a durvaságot, annyira a hétköznapok részévé vált. Mintha folyamatos kampányban élnénk. Más országokban is így van. A közösségi média a közélet vámszedőjeként egyre többet, egyre durvábbat, egyre személyesebbet követel. Nehéz megóvni magunkat tőle. Én a másik ember méltóságát sértő személyeskedést eddig is elkerültem, s a jövőben is ehhez tartom majd magam”.

A környezetvédelemről, fenntarthatóságról szólva Novák Katalin elmondta: számára természetes, hogy nem pazarol, így nevelték. „Vidéki vagyok, Ágasegyházán, a faluban, ahol a nagyszüleim tanítottak,

az volt a természetes, hogy amit lehet, felhasználunk, az ételt sem dobtuk ki soha. A fenntarthatóság pedig ott kezdődik, hogy legyen kinek továbbadni a környezettudatos gondolkodást. Ha nincs következő generáció, nincs kinek megőriznünk a Földet”.

Kijelentette: vitathatatlanok az utóbbi évek demográfiai eredményei. 220 ezerrel több gyermek született 2010 óta ahhoz képest, mint ha minden maradt volna a régiben. Ez a folyamatosan bővülő családtámogatásoknak köszönhető. Európában Magyarországon nőtt legnagyobb mértékben a gyermekvállalási kedv – mondta.

A jogállam megóvása nem függ a politikai hovatartozástól. Az alkotmányos rend védelme feladata az államfőnek, legyen bármilyen a kormány. „Az alkotmányos rend megdöntéséhez nem fogok asszisztálni” – jelentette ki.

Leendő köztársasági elnöki imázsáról szólva Novák Katalin úgy fogalmazott: maradok, aki vagyok.

Forrás: hirado.hu