Várfi András értesítése alapján: Honnan tudjuk, hogy mikor érdemes elvégezni a lemosó permetezést?

Fotó cegledipanorama.hu

Zsigó György cikkéből megtudhatod, mire kell odafigyelni, hogy jól csináld.

„Már sokan érdeklődnek a tavaszi lemosásról! Írd meg a felhívást!” – javasolta a kolléganőm. Visszalapoztam, és egy évvel ezelőtt is pontosan ezen a napon született meg az első tájékoztatóm. Az akkori fényképek már rügypattanásban lévő csonthéjasokról készültek.

A csonthéjasok és egyes díszbokrok az idén is hasonló fejlettségűek. A rügypattanásban lévő mandulát január 17-én, a cseresznyét és a kipattant rózsát január 31-én fotóztam. (Ezekről a rózsavesszőkről máris le kellene szedni és a bokrok alól is összegyűjteni a csillagrozsdás (diplokarponos) leveleket. Innen indul ki a fertőzés, mely akár teljes lombvesztességet is okozhat.)

Tavaly a felhívásom utáni hetekben még komoly tavaszi fagyok jöttek, leállt a növények fejlődése. Tehát az a kertbarát sem késett el, aki nem kapkodta el a permetezést, nem kezdte el február elején. Most sem tudok biztos kezdési időpontot megadni. Lesz még tél az idén?

Idáig nem gyérítette a tél a kéregrepedésekben, ágvillákban megbújó károsítókat. Jó erőben vannak a pajzstetvek, a levéltetvek és az atkák is. A „gombák sem fáztak meg” a rügypikkelyek alatt. Ha már kinyíltak, eltávolodtak egymástól a rügypikkelyek, akkor el lehet kezdeni a lemosó permetezést.

gyümölcsfa rügyek

Ha már kinyíltak, eltávolodtak egymástól a rügypikkelyek, akkor el lehet kezdeni a lemosó permetezést – fotó: Zsigó György

Miért fontos a lemosó permetezés?

Az biztos, hogy megnőtt az őszi és a tavaszi lemosó permetezések jelentősége. Mohácsy Mátyás még az 1950-es években is úgy vélte, hogy 3-4 nyári permetezéssel ér fel a tavaszi lemosás. Azért hangsúlyozta ennyire a jelentőségét, mert azokban az években nem léteztek olyan permetszerek, amikkel nyáron eredményesen védekezhettek volna a kertészek. Ma is hasonló gondokkal küzdünk, a kivonások miatt sajnos egyre kevesebb készítményünk marad, melyeket bevethetnénk nyáron, a károsítók megjelenésekor.

Mohácsy Mátyás tanácsát ma is érdemes megfogadni. Annál inkább, mert úgy tűnik, hogy mi már hetekig tartó kemény telekre sem számíthatunk. A korabeli kollégákat a károsítók gyérítésében még a téli mínuszok is segítették.

Nehezebb a helyzetünk, mint a múlt század kertészeinek

A múlt századi kertészekhez képest más szempontból is nehezebb a helyzetünk. Őket még nem zavarták a kiszámíthatatlan időjárási jelenségek, a szerves trágyák sem hiányoztak a gazdaságokból, a savas esők és a műtrágyák talajsavanyító hatása sem okozott ekkora gondot, a méhek mai szintű gyérüléséről sem olvastam a korabeli híradásokban stb.

A múlt század közepén még nem jelentkeztek ilyen élesen a környezetrombolás hatásai. A beporzók, a hasznos madarak, a ragadozó rovarok és ragadozó atkák segítsége nélkül a nagyüzemek, de mi sem lehetünk eredményesek. Az ültetvényeket, a szántóföldön gazdálkodókat jogszabályokkal kényszerítik a „zöldítésre”, az integrált növényvédelemre, a talajok védelmére stb.

Bár miránk, kertbarátokra nem vonatkoznak ezek a paragrafusok, de be kell látnunk, el kell fogadnunk, hogy ha terményeket szeretnénk, akkor nincs más út. Egyre többet kell foglalkoznunk azokkal a környezeti tényezőkkel is, melyek bár nem hoznak azonnali és közvetlen hasznot, de segítenek az egészséges kert kialakításában.

A hetven évvel ezelőtti gyakorlathoz képest a lemosás módszerén is változtatnunk kell. Ősszel a lecsorgó réztől, tavasszal az olajos szerektől kell megvédeni a kertünk talaját. A réztartalmú gombaölők (valamennyi nehézfémsó) kicsapják a talaj mikroszervezetinek a fehérjéit, az olajos rovarölők bevonják és megfullasztják azokat. Ezzel a gyakorlattal a saját talajunkat tesszük meddővé. Terítsenek fóliát a permetezendő fák alá!

permetezés

a lemosás módszerén is változtatnunk kell – fotó: Shutterstock

A hatóanyagokban nincs változás:

• A réztartalmúakat az őszi lombhulláskori lemosásra javasoltam, de akár ismételhetnek is vele rügypattanáskor azoknál a fásszárúaknál, ahol a gombák, baktériumok okozzák a gondot. Számtalan hatóanyag közül választhatnak, jelenleg mindegyik megfelelő. Rézszulfát, rézhidroxid, tribázikus rézzulfát, rézoxid, rézoxiklorid stb. (A réz egy kicsit visszafogja a növények fejlődését is. Ez a hatás akár segíthet is a fagykár mérséklésében. Nem engedi a „fagy alá nőni” a rügyeket.)

• A kéntartalmúakat a lisztharmatfertőzésre érzékeny növényeknél használják, és gyérítő hatással van az atkákra is. Bármelyik nyárról megmaradt kéntartalmú alkalmas lemosásra is, de a hálózatos ún. poliszulfid formában dolgozik a leghatékonyabban. Így csak olajos kombinációkban kaphatóak, kivéve a Tiosolt, melyet viszont jelenleg lombtrágyaként engedélyeztek. A hatóanyagtartalma lett kb. 60%-a a réginek, a növényvédő szernek. Saját számításom szerint télen 10%-ban, tavasszal, rügypattanáskor 6-8%-ban, nyáron majd 2-3%-os töménységben újra használható.

• A paraffinolajat vagy növényi olajat tartalmazó rovarölőkkel pajzstetveket, levéltetveket, egyes atkafajokat és még számos, a kéregrepedésekben áttelelő rovart gyéríthetnek. A III. kategóriás rovarölő szerek közül kiestek pl. azok a készítmények (Bi 58 EC, Unifosz 50 EC, stb.), melyekkel a nyári permetezések során kordában tartottuk a pajzstetveket. Mára viszont felszaporodtak. Ahol nyáron gondot jelentettek, ott most válasszanak inkább az olajos készítmények közül.

Réz+olaj, kén+olaj, réz+kén+olaj és réz+kén összetételben is kaphatóak lemosók. Előnyük, hogy kényelmesen, egy menettel több ellenséget is gyérítünk. Az olaj egyben segíti a gombaölő hatóanyagok kéreghez tapadását is.

• Néhány nedvesítőszer lemosáskor is használható, növelik a permetlé szétterülését, tapadását. Ilyen pl. a Wetcit, a Silwet Star stb. A Biosol-Káliszappan tapadásfokozó, de önmagában is bevált károsítók eltávolítására, 1-2,5%-os dózisban.

Egyre újabb név alatt tűnnek fel a növényvédő szerek, nehéz követni a változásokat. Gyakran csak nagy kiszerelésben gyártják az egyébként számunkra is fontos III. kategóriás készítményeket. Hiába is ajánlanám a készítményt. De arra is van példa, hogy a jól bevált szereket sem találjuk már a boltokban. Nem érné meg a tulajdonosnak, nem hozna hasznot a forgalmazása. Ezért most nem látom értelmét annak, hogy felsoroljam fel a növényvédő szerek neveit. Gyakorlatilag bármelyik réz-, kén-, illetve olajtartalmú készítmény megfelelő lehet.

Az előző évben, években gondot okozó károsítókat Önök ismerik, ez alapján válasszanak a fenti hatóanyagok közül. (A tavalyi lista alig változott, megtalálható itt.)

gyümölcsfán gyümölcsmúmia

A gyümölcsmúmiák eltávolítása, a kéregkaparás és a metszés után kezdjenek hozzá a lemosáshoz – fotó: Agroinform.hu

Mikor permetezzünk?

A gyümölcsmúmiák eltávolítása, a kéregkaparás és a metszés után kezdjenek hozzá a lemosáshoz. Egyre aktuálisabb ez a tanács. Ne feledjék, hogy a permetezést túlélő kártevőkre, az engedélyezett rovarölő szerek hiányában, később már nem tudunk olyan sikeresen lecsapni, mint ahogy azt pl. a Bi 58 EC-vel tehettük. Ezért fel kell tárni a kéregrepedéseket.

A metszést követő rezes lemosással egyben fertőtlenítjük is a kisebb metszési sebeket. A nagyobbakat pedig a sebkezelőkkel fedjék le. Ha még korai lenne a metszés, akkor fordítsanak a sorrenden. Most permetezzenek, és akkor metsszenek, amikor már látható a fagy hatása. Ekkor eltávolíthatóak ezek a sérült növényi részek, illetve a megmaradt virágok, rügyek megmentésére koncentrálhatnak a munkájukkal. Ekkor azonban kesztyűben dolgozzanak, ne érintsék a lepermetezett ágakat.

Forrás: agroinform.hu, Zsigó György/NMNK