– XIII. Betyárétel főző Fesztivál –
A település rovásos helynévtáblája fogadja az erre látogatókat. E sorok írója ennek jelentőséget tulajdonít, mert Kétpó történelme kiérdemli a tiszteletet, mely Jász-Nagy-Szolnok megye délkeleti részén, Tiszaföldvárhoz közeli területen fekszik, amely szintén erősen szakrális tájegység. Ide látogattak el az Egri Kisgazdák Boldog Istvánnak, a körzet országgyűlési képviselőjének meghívására
Kétpó község állandó vizekkel borított, száraz szigetekkel csalogató lakhely volt. Közvetlen leletek utalnak erre a környező ásatások területéről. A megye egyik legrégebbi települése. A térség fontos szerepet játszott Attila királyunk korában. Sok régészeti leletet találtak Kétpón. Ond vezér törzséhez tartozó magyarok szálltak meg itt. Kiemelkedő régészeti tárgy ebből az időből a Kétpói csésze nevű lelet, ami bizonyítja, hogy rangos törzsfői központ állt e helyen a honfoglalás idején.
A pó-lélek magasabb minőséget jelent, így 2 pó ennek értelmében 2 lélekrészt feltételez. Ezért a helyszín kialakítása, annak birtokba vétele – régi szokás felelevenítésére- talán nem véletlenszerű. Ebbe bele kell látni a honfoglaló 7 vezért fából faragott szobrát, mely a székely kapun átlépve vezeti a látogatókat a hármas dombra emelt kereszt felé, amelynek tövében régi szokás szerint, Kevi, Karcagi, Kunsági módra rotyogtatták az üstökben a birka és kecske pörkölteket.
Két színpadon szoros váltásban, 50 perces periódusokban léptek fel, adtak koncerteket: Edda, Kárpátia, Ismerős Arcok, Ossián, Republic, Irigy Hónaljmirigy, Kárpátia, Szkítia, Grovehouse, Balázs Fecó, Szűts Judit és még sokan mások, valamint néptánc együttesek, dalénekesek. Délben a Jó ebédhez szól a nóta mintájára Nóta-show szórakoztatta a hatalmas sátrakban ülőket és mindazokat, akik dacolva a 30 fokos meleggel, a színpad előtt szórakoztak.
A gyermekek megközelítően 30 játékban próbálhatták ki ügyességüket, s mindezt ingyen adták a szervezők.
500 forintos támogatói parkolójegy ellenében lehetett bemenni a rendezvény közelébe, de a jegyeket kisorsolták és a szerencsések nyerhettek két darab görögországi nyaralást és 1 darab 400 literes üstnyi cefre kifőzését.
A főzőverseny eredményhirdetése kiváló show formában ment le, melynek egyik főszereplője a betyár ruhát öltött Boldog István, e körzet országgyűlési képviselője volt. Boldog István magáénak érezte ezt a rendezvényt, mert egy percre sem tágított a maratoni program alatt, mindenütt feltűnt, mindenkivel szóba állt. Valóságos és nem képzelt figurája volt a kétpói rendezvénynek, nem feledkezve meg a székelyekről (makfalviak, nyárádremeteiek) sem, akiket mindazok után, hogy képviselői választásában kivették a részüket, meghívta a 3 napos ünnepre. Folyamatos jelenlétével másik jelentős színfolt volt Keresztes Péter Pál polgármester is (így a Péter-Pál napi aratás előtt), aki mezítlábas betyárként járt az emberek között.
Sok településről érkeztek a felforrósodott, illatos alföldi községbe, így például Szíki Károly színművész, az Egri Kisgazdák elnöke, aki a Játék és vers 20 percben műsorának bevezető verseivel köszöntötte a megjelenteket, köztük kiemelve a székelyeket és természetesen Boldog Istvánt, akitől reméli, bizonyára sokat tesz majd az ő szülőfaluja, Tiszaföldvár felvirágoztatásáért is. Boldog István megkülönböztetett figyelmességgel fogadta az egrieket, akiket a VIP sátorban látott vendégül.
Jó hangulatú, nagy költségvetésű napok programjain vehettek részt a magyar polgárok Kétpón, és egészen biztos, hogy aki egyszer eljutott a Betyárételek Fesztiváljára, az máskor is elmegy, hogy megnyalja mind a 10 ujját. Érdemes visszatérni, s legközelebb az Almásy Kastély panzióban is eltölteni néhány napot, melynek történeti kezdete a XIX. századi dualista Magyarország virágzó korára nyúlik vissza!
Heti Hang Szóró—-Hangosan mindenről, ami nekünk fontos