Megjelent az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázat 2018. évi kiírása.
A KPE szakértői javasolják az érdeklődő kollégák számára, hogy keressék a felhívást az FM, illetve a NAK honlapjain, illetve kérjék ehhez a területileg illetékes falugazdász segítségét. (KPE)
A Földművelésügyi Minisztériumhoz kötődő civil szervezetek fontos szerepet vállalnak abban, hogy teljesüljenek az agrárágazati célkitűzések. A tárca, mint minden évben, 2018-ban is segítséget kíván nyújtani ezen szerveztek támogatásához az agrárágazati szervezetek számára a Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya által kiírt pályázatával.
A pályázható keretösszeg 40 millió forint, az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térintendő támogatás összege 300.000 forinttól 2.000.000 forintig terjedhet.
A kiírás feltételeinek megfelelő szervezetek pályázatát várjuk a felhívásban szereplő módón és határidőn belül, azaz 2018. március 8. – április 5. között.
A pályázati felhívás szövegét, a pályázati adatlapot, a nyilatkozatot és az átláthatósági nyilatkozatot, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztatót itt érhetik el.
(FM Sajtóiroda, kormany.hu)