Örömhír: olcsóbb lehet a magyar paradicsom

Fotó: ingreen.hu

Paradicsomból nemzetközi szinten is csúcsmennyiség érhető el a boltokban.

about:blank A piacon nagy mennyiségben megjelenő holland paradicsom lenyomja az árakat itthon is – adta hírül a Világgazdaság.

Az idén az első öt hónapban az értékesített zöldségek mennyisége csaknem ötszáz tonnával haladja meg az egy évvel korábbit, de ebben az évben is kihívást jelentenek az energiaárak, az inputanyagok ellenértéke, illetve megjelennek a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) jelentette pluszköltségek – közölte DélKerTÉSZ. 

Szerintük szerkezeti változások indultak el a zöldségpiacon, és még hangsúlyosabb lett a belföldi értékesítés, ezen belül is leginkább a diszkont-élelmiszerláncok felé való értékesítés. Az áremelkedés mértéke a hegyes erős és a kaliforniai paprikánál kifejezetten jelentős volt.

A paradicsom értékesített mennyisége nyolc százalékkal nőtt, az árakban viszont május végén, június közepén markáns csökkenés ment végbe. 

Paradicsomból ugyanis nemzetközi szinten is csúcsmennyiség érhető el a boltokban. Az energiaválság miatt a pótmegvilágított üvegházakból lényegesen kevesebb működött például Hollandiában is, ahol részben emiatt, részben a paradicsomot sújtó Jordán-vírus következtében eltolták az ültetéseket – számolt be róla a hírportál.

Forrás: Magyar Nemzet

https://magyarnemzet.hu/gazdasag/2023/07/oromhir-olcsobb-lehet-a-magyar-paradicsom