A kötelező migránskvótáról szóló uniós szabályozás legnagyobb negatívuma, hogy ráerőlteti Európára, Magyarországra és a magyar emberekre a migránsokat, meghívót küld több millió migránsnak – mondta Gulyás Gergely.
A tárcavezető kifejtette: Közép-Európa valamennyi felelős kormányának, „ahol a társadalmak még mentesek mindazoktól a következményektől, amelyekkel a migráció együtt jár”, mindent meg kell tennie, hogy „ez a teljesen értelmetlen és őrült szabályozás” ne léphessen hatályba. Ezért nem engedte a magyar miniszterelnök, hogy az európai uniós csúcson közös nyilatkozatot fogadjanak el az állam- és kormányfők – magyarázta.
Kiemelte: a jogszabálytervezet nemcsak kötelező kvótáról és áttelepítésről szól, hanem az is a része, hogy évente legalább 10 ezer menekültkérelmet kellene Magyarországnak elbírálni. Ehhez pedig be kellene őket az ország területére engedni, befogadótáborokat kellene nekik létrehozni – mondta. Hozzátette: ezeknek a befogadótáboroknak az ötlete a kerítés lebontásával egyenértékű, mert aki menedékkérelmet nyújt be a határon, azt be kellene engedni az ország területére.
Forrás: novekedes.hu, MTI
https://novekedes.hu/hirek/gulyas-gergely-nincs-eselye-az-unios-koltsegvetes-modositas-elfogadasanak