Kékesi Márton: Lehetőségek és eredmények az agráriumban

Fotó 123rf

Augusztus 20-án, Szent István napján, mely egyben hagyományosan az új kenyér ünnepe, sok gazda, döntéshozó és az agráriumban dolgozó szakember is egyenleget von az elmúlt esztendőről és gondolatokat, terveket fogalmaz meg a jövőre nézve.

Így tett Nagy István agrárminiszter is, amikor a minap egy rendezvényen elmondta: „A magyar kormány stratégiai ágazatként tekint az agráriumra, hiszen a mezőgazdaság jövőnk egyik legfontosabb fundamentuma. A magyar vidék, a gazdák, a gazdálkodók, a termelők, a birtoktulajdonosok jelentik az ország gazdasági tartalékát, biztosítják az élelmiszerellátást, miközben egzisztenciát teremtenek és munkát adnak a magyar családoknak is.”

Mindannyiunk számára fontos tudni, hogy az agrárkormányzat elkötelezetten dolgozik azon, hogy a mezőgazdasági termelés hatékony és a hazai élelmiszerellátás biztos és magas színvonalú legyen. Különös tekintettel arra, hogy a nemzetközi politikai és gazdasági helyzet nem könnyíti meg a dolgunkat. Erre példaként említhettem az Európai Bizottság tavaly novemberi közleményét az élelmiszerbiztonságról, amelyben – többek között ez olvasható:

„Az ukrajnai orosz inváziót követően globális ásványi műtrágya- és energiaválság nehezedik a globális élelmezésbiztonságra és az élelmiszerárakra.” – A közlemény a továbbiakban útmutatások széles skáláját mutatja be, hogyan lehet megbirkózni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel az uniós mezőgazdasági termelők és ipar, valamint a fejlődő országok jelenleg szembesülnek.

Forrás: https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/en/ip_22_6564

Érdemes tehát azokat a hazai valamint Európai Uniós pályázati anyagokat és lehetőségeket figyelni, amelyek visszatérítendő illetve vissza nem térítendő támogatásokat nyújtanak a 2027-ig tartó fejlesztési ciklusban. Pályázni lehet őstermelőként, egyéni vállalkozóként, fiatal gazdaként és vállalkozás képviseletében is.

Arra is érdemes odafigyelni, hogy az idén, az év második felében az agrártámogatási rendszerbe új elemek is kerülnek. Mint az közismert szakmai berkekben, az új pályázati rendszerben nagyobb hangsúlyt kapnak a környezetvédelmi és az úgynevezett klímavédelmi szempontok. Szigorodnak a fenntarthatósági kritériumok és a „zöld elvárásoknak” való megfelelés. (KPE)

Mi Polgári Kisgazdák Szent István ünnepe és a jól megérdemelt pihenés után nekiláthatunk az őszi munkáknak és a fent említett – ma már nélkülözhetetlen – adminisztrációs feladatoknak, eligazodásnak az igénylések és feltételek rendszerében. Mindőnkent megnyugvással tölt el, hogy a kormányzat változatlanul kiemelt ágazatként tekint az agráriumra, hiszen az elmúlt évek számos tapasztalata azt mutatja, hogy az egész ország számára elengedhetetlenül fontos, hogy tartósan biztosítsuk a lakosság mennyiségben és minőségben megfelelő ellátását és emellett a hazánknak bevételt jelentő kivitelere is jusson a javakból.

Kékesi Márton, KPE szakértő