Amikor ezeket a sorokat írom, a két emléknap közti időszak van. A Magyar Hősökre május utolsó vasárnapján gondolunk, míg június negyedike, Trianon emléknapja a lelkekbe ivódott nap.
Immár 104 éve a szégyenteljes, szomorú, gyászos / a jelzők sora folytatható lenne / trianoni diktátumnak. Én magam harminc évvel ezt követően születtem, azóta is sok év eltelt már, de nem tudok szomorúság, düh és bánat nélkül gondolni erre a napra. Úgy érzem, hogy szerte a világban szinte minden igazi magyar ember ezzel így van.
Azt gondolom, hogy amíg magyar ember él a földön , ezt a napot soha nem fogja elfelejteni…
Már az I. Világháború első felében, 1915-ben báró Abela Ferenc vezérkari ezredes levelet intézett gróf Tisza Istvánhoz, és javasolta emléknap kitűzését. Erről végül csak száz éve, 1924-ben született meg a XIV. törvénycikk, melynek címe:
az 1914/1918. évi világháború hősi halottai emlékének megünnepléséről.
A törvénycikk érdemi része egyetlen magasztos §-ból áll, mely tartalmazza, hogy a magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával gondol az áldozatokra, és ezért május utolsó vasárnapját a „Hősök emlékünnepévé” nyilvánítja.
A II. Világháborút követően – legalábbis az akkor uralkodó kormányzati szinten – feledésbe merült ez az ünnep…
A polgári kormány vezetésével az Országgyűlés 2001-ben alkotta meg a LXIII. törvényt „a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről. „
Kimondták, hogy amióta csak létezik ez a nemzet, és azért polgárai feláldozták magukat az elmúlt ezredév során, azok élete nem volt hiábavaló, akár fegyverrel, akár anélkül szolgálták a hazát, ezért tisztelettel adózunk emlékük előtt
Dr. Bakos Zoltán
KPE szakértő
