Varga Mihály: Továbbra is bővül a magyar gazdaság

Varga Mihály pénzügyminiszter. - A kép forrása: hirmagazin.eu

Továbbra is bővül a magyar gazdaság, a növekedési kilátások bizakodásra adnak okot – mondta a kedden megjelent GDP-adatokra reagálva a pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint a GDP volumene 2024 második negyedévében a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest. Varga Mihály szerint a friss adatok annak ellenére is kedvező képet mutatnak, hogy a külső feltételek továbbra sem kedvezőek, hiszen az ipari termelésen túl a magyar kivitel felvevőpiacait, az európai gazdaságokat is visszafogja, hogy az ukrajnai háború még mindig nem zárult le.

Kedvező körülmény ugyanakkor, hogy az elmúlt időszakban a kormány megerősítette az államháztartás egyensúlyát. Idén 1000 milliárd forinttal nőtt a költségvetés mozgástere, így a nehéz külső helyzet ellenére egyre stabilabbak a növekedési kilátások – tette hozzá.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az infláció letörésének és a jelentős béremelkedésnek köszönhetően a reálbér-növekedés dinamikus, 10 százalék körüli. A fogyasztás fellendülése azt jelzi, hogy a gazdasági kilátásokat egyre nagyobb bizalom övezi, és az is kedvező jel, hogy az IMF és az Európai Bizottság jövőre az élmezőnybe várja a magyar gazdaság növekedését. A hitelminősítők szintén megerősítették, hogy Magyarország növekedési kilátásai kedvezőek. A kormány folytatja a munkát az egyensúlyi mutatók további javításával, és fenntartható növekedési pályán tartja a gazdaságot

– mondta a pénzügyminiszter.

Forrás. hirado.hu, MTI