Október 4-én négy alpolgármesterrel és négy bizottsággal alakulhat meg Székesfehérvár új képviselőtestülete
Székesfehérvár, 2024. október 1. (kedd) – Az elmúlt napok egyeztetéseinek köszönhetően kialakult az új, október 4-én megalakuló székesfehérvári képviselőtestület várható struktúrája. A város működését segítő alpolgármesterek személyével kapcsolatos javaslatról, a közgyűlés munkáját segítő bizottságok számáról és a tanácsnoki portfóliókról dr. Cser-Palkovics András polgármester számolt be keddi ciklusindító sajtótájékoztatóján.
Polgármesteri irodájában tartott sajtótájékoztatót dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár újraválasztott polgármestere, aki az október 1-jével megkezdődő új önkormányzati ciklus kapcsán bejelentette, hogy a város új képviselőtestületének alakuló közgyűlését október 4-ére, péntekre hívja össze. Hangsúlyozta, a cél az volt, hogy a város vezetéséhez, üzemeltetéséhez szükséges szervezeti rendszer minél előbb megkezdhesse a munkát, ezért a képviselői eskütételek mellett szeretnék, ha a bizottságokat, illetve a tanácsnokok személyét érintő döntések is megszületnének az alakuló ülésen. Az ehhez szükséges politikai egyeztetéseket az elmúlt napokban lefolytatták – adta hírül, megköszönve a székesfehérváriaknak, hogy ismételten bizalmat szavaztak a 2010-ben megkezdett munka folytatásához.
„Külön figyelmet érdemel az alpolgármesterek személye, jelöltjeimet most Önöknek is szeretném bemutatni – bár etéren is – a stabilitás híve vagyok, így ők aligha szorulnak bemutatásra.” – fogalmazott a városvezető, aki megnevezte az általa erre a posztra felkért személyeket is:
„Általános helyettesemnek és az önkormányzat társadalmi kapcsolatokért felelős alpolgármesterének Róth Pétert kértem fel. Pétert arra is kértem, hogy a 2038-as Szent István Emlékév kapcsán felmerülő teendők, különösen a stratégiaalkotás terén vállaljon oroszlánrészt.
Mészáros Attila az elmúlt években is kiemelten a humán területekért és a közlekedésért volt felelős, óriási munkabírásával, szorgalmával sokszorosan bizonyított a város közösségének és a testületeknek is. Felkérése nem volt tehát kérdés, ezeket az ügyeket szeretném, ha továbbra is Ő felügyelné.
Lehrner Zsoltot öt évvel ezelőtt arra kértem, hogy sikeres vállalati karrierjét feladva vállaljon szolgálatot a város érdekében. Zsolt elsősorban a gazdaság bizonyos területein, valamint a városi kulturális intézmények irányításában vett részt, ennek a munkának folytatására kértem Őt fel.
Az alpolgármesterek körét szeretném egy, szolgálatát társadalmi megbízatásban végző városvezetővel bővíteni: Horváth Miklós Csaba ugyan leköszönt dél-Öreghegy és Kisfalud képviselői posztjáról, de felkértem őt, hogy még néhány évig kamatoztassa óriási városatyai tapasztalatát. Csaba feladata az lesz, hogy civil szervezetekkel, nyugdíjas közösségekkel, meghatározott sporthoz és jóléthez tartozó területekkel foglalkozzon, tartsa velük a kapcsolatot és képviselje szempontjaikat a döntéshozatal során.” – mondta jelöltjeivel kapcsolatban dr. Cser-Palkovics András, aki mindannyiuknak megköszönte, hogy elfogadták a felkérését és bízik benne, hogy a közgyűlés támogatását is elnyerik pénteken.
Fontos és a helyi demokráciát erősítő javaslatként Székesfehérvár polgármestere arra tesz indítványt a közgyűlésnek, hogy a most kezdődő ciklusban ne három, hanem már két taggal is alakítható legyen az új testületben frakció. Erre azért van szükség, hogy a Fidesz mellett a közgyűlésbe jutott ellenzéki pártok is frakciót tudjanak alakítani és így is képviselni az őket támogató székesfehérvári polgárokat: „Meggyőződésem, hogy a demokráciát az szolgálja, ha azoknak is adunk lehetőséget, akiknek politikai szervezetként nincs meg a három képviselőjük a jelenlegi szabályok szerinti frakcióalakításhoz. Habár nagyon sok voksot, nagyon nagy bizalmat kaptunk június 9-én, de nem minden fehérvári gondolta így. Nekik is joguk van úgy érezni, hogy akikben ők bíztak, ők is tudják kötelességeiket teljesíteni. Bízom abban, hogy ezzel az ország egészének is tudunk a politikai kultúra fontosságáról üzenni.” – indokolta a városvezető.
Lezárultak a Közgyűlést alkotó szervezetekkel az egyeztetések, változatlanul négy bizottság működik majd a képviselő-testület mellett. Megállapodás született a tanácsnoki portfóliókról is: a közvetlen EU-s források és a környezetvédelmi tanácsnoki feladatok betöltésére a korábbi baloldali szervezeteket tömörítő Fehérvárért Közösen Egyesület, a vagyongazdálkodási, valamint a közműszolgáltatási tanácsnoki feladatok ellátására a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, a városfejlesztési tanácsnok tisztségére a VÁLASZ, a közlekedési tanácsnoki tisztségre pedig a Mi Hazánk tesz javaslatot, a további tanácsnoki helyeket pedig a Fidesz tölti be.
„A magam részéről alig várom, hogy az új testülettel közösen elkezdhessük a munkát, hiszen bőven feladatunk!” – zárta a sajtótájékoztatót dr. Cser-Palkovics András.
Forrás: Önkormányzati Kommunikációs Központ