Csokonyavisonta Önkormányzatával, a Nagyatádi Szabó István Alapítvánnyal, valamint az Agrárminisztériummal együttműködésben a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke, Erdős Norbert közös emlékezésre hívta az ország gazdáit és polgárait. Nagyatádi Szabó István halálának századik évfordulója alkalmából, a kisgazda politikus szülőházának, mellszobrának és sírjának ünnepélyes megkoszorúzására november 2-án, szombaton, került sor Csokonyavisontán.
A leghíresebb magyar agrárpolitikus, az Országos Kisgazdapárt megalapítója, halála századik évfordulójának margójára:
Kuminetz Gyula: Felső Szabó István a mi falunk szülötte (Egy Rímfaragó gyűjteménye című kötetből)
Kicsi a mi falunk, mégis oly szép nékem,
Legyen Darius-kincs, én el nem cserélem,
Száz éve is több már, szebb napokat látott,
Isten küldte nekünk a Szabó családot.
Szép Magyarországnak, nem csak Csokonyának,
Itt ringott bölcsője jó Szabó Istvánnak.
Felső Szabó István a mi falunk szülötte,
Bölcs éleslátását miniszterig vitte.
Puritán ember volt, szerette a földet,
Nem félt a munkától, olvasott sok könyvet.
Szenvedéllyel szólt fel az ország házába
A sok gróf és herceg nagy ámulatára.
Paraszt társainak sérelmét kiönté,
Hogy a dolgos embert ne nézzék le többé!
Békességgel szólott, nem tépett sebeket,
Lelkében parázslott a megértő szeretet.
Fiatalemberként már községi bíró,
Majd megnyílott előtte a megyei kaszinó.
De a rang kórsága őtet nem érdekli,
A népe sorsáért akart ő harcolni.
Népszerű ember lett, immár mint kisgazda,
Urak, tisztviselők népszerű barátja.
Biztatják – induljon, legyen képviselő,
És megnyílik előtte egy ritka, szép jövő.
Volt önbizalma, tudta – neki való,
S jelöltette magát a csokonyai bíró,
Az urak csodálják határozottságát,
Nagyszerűen kimért zsenialitását.
Ilyen még úgysem volt, hogy egy parasztgazda,
A magas urakkal rivalizálhatna.
Vesztenivaló nincs, de kell a győzelem!
S lám, csodák csodája, zeng az ülésterem.
Kemény küzdelem volt, de a voks elegendő,
Nagyatádon Szabó István lett a képviselő.
És most már nem felső, könnyű kitalálni,
Így lett Szabó István – most már nagyatádi.
Ragyogó szónok volt, határozott, kemény,
Paraszti szívéből sugárzott az erény.
Történelmet formált a csizmás kisgazda,
Miniszter korában is a földnek maradt rabja.
Rabja volt a földnek, rabja fajtájának,
Rabja maradt, míg élt, magyar hazájának.
És amikor elment, itthagyott bennünket,
Nagy szomorúsága lévén nemzetünknek.
Gyászolt a parasztság, gyászolt a mi népünk,
Nagyatádi Szabó, mutass utat nékünk!
Gyere vissza közénk, s legyél a vezérünk!
… Áldjuk emlékedet, ameddig csak élünk.
