Egy olyan gazdaság, a Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány állattenyésztésének irányítását látom el, amely őshonos állatokat tart. Ezek között nagy számban van a magyar szürke szarvasmarha, illetve a magyar házi bivaly. Fő „feladatuk” a Tisza menti ártéri rétek, mocsárrétek legeléssel történő kezelése, mellette az itt termő széna hungarikumok körébe sorolt értékes hússá, a talaj termékenységét fokozó szerves trágyává való transzformálása.
A szürke marha esetében egyes kutatók feltételezik, hogy a honfoglalás során hozta magával azt a magyarság a Kárpát-medencébe. Mások szerint a kunok hozták be magukkal betelepülésük során, vagy a kalandozó magyarok hajtották el Itáliából azt a törzsállományt, amelyből keresztezések útján alakult ki később a fajta. Ezen elméletet látszik igazolni a feltűnő hasonlóság az olasz maremann marha és a mi szürkénk között. Van olyan elmélet is, hogy itt alakult ki, az Alföld erdeiben mocsaraiban akkor még élt őstulok megszelídítésével. Valószínűleg az igazság mint mindig, középen van, ahhoz egy kiterjedt genetikai vizsgálat hozna közelebb bennünket.
A magyar házi bivaly őse valószínűleg az indiai vadbivaly, az arni-bivaly volt. A Kárpát-medencében a legrégebbi előfordulása az avar-korra tehető, ásatások során előkerült csontleletei alapján. A népvándorlások idején is itt volt a régészeti leletek tanúsága szerint. Tenyésztésének fő területe a történelmi Magyarországon elsősorban Erdély volt, ahonnan első említése a XI. századból származik, majd II. Béla király 1138-as dömösi apátsági adománylevelében szintén szerepel utalás bivalyokra. Tömegesen a török hódoltság idején jelent meg hazánkban, ugyanis a török had nagyszámban hozta magával főleg ágyú és nehéz terhekkel rakott szekerek vontatására.
Az I. világháború előtti Magyarországon még több mint 150.000-re tették az egyedszámát. A trianoni döntés után az állomány nagy része a mai határainkon kívül került, a gépi vontatás elterjedése után már nem volt szükség a sokszor öntörvényű bivalyerőre. Az 1970-es évekre szinte teljesen eltűnt hazánkból, vadasparkok, állatkertek lakója lett, legismertebb nagyobb tenyészete a Balaton melletti Kápolna-pusztán volt. Mára már meghaladta az 5.000 egyedet a számuk.
Az intézményes természetvédelem rendszerváltás utáni megerősítése során előbb a nemzeti parkok, majd magán tenyésztők is felkarolták tenyésztését. Fontos szerepe van a nedves, savanyúfüves, gyékényes nádas területek természetvédelmi kezelésében, turisztikai látványosságok gulyái, ásványi anyagokban, vitaminokban gazdag húsa hungarikum. Csakúgy, mint a szürke marha esetében igen érdekes kérdés, honnan származik ez az őshonos, védett állatunk?
A közelmúltban vendégeink voltak, akik meg kívánták tekinteni a Kobold névre hallgató „sztár” bivalyunkat, amely saját honlappal, több ezer követővel rendelkezve népszerűsíti a fajtát, a közalapítványunkat. Kiderült, hogy a Német Bivalytenyésztők Egyesületétől vannak és az európai bivaly állományok közötti rokoni kapcsolatok feltérképezésével foglakoznak. Állattenyésztő agrármérnökként, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei Állattenyésztési és Beszállítóipari Osztályának vezetőjeként örömmel, szakmai érdeklődéssel hallgattam elnöküket Manfred Thielét, és PD Andreas Höflich téma felelős urakat. A találkozó eredményeképpen elvállalták, hogy amennyiben levesszük a Tiszatáj Közalapítvány állományából a genetikai mintákat, azokat feldolgozzák, és az eredményt átadják. Ha ez megtörténik, akkor nemcsak a hazai bivaly állomány kialakulására, hanem az állattenyésztő őseink közötti európai szakmai kapcsolatokra is fény derülhet a régmúlt időkből.
Bodnár Mihály a KPE választókerületi vezetője
