A Biokultúra című lap 2018. évi negyedik lapszámának az adatai alapján a XIX. században Magyarországon még 30 százalék volt a legelők területi aránya. Ma alig éri el a 14 százalékot. A magyarországi természetes legelő egyik legjobb hasznosítója a Kárpáti borzderes szarvasmarha.
Viszonylag kisebb pótlólagos beruházási költséggel számos gazdaságban újraindítható a legeltető állattartás. Az őshonos juh és szarvasmarha fajták szinte mindegyikének az esetében eredményes a ridegtartás. Istállót csak az ellés előtt álló, valamint szoptató anyaállatok igényelnek. Minden más esetben elegendő, ha a telelő állatok száraz és erdősávok által szélvédett területen töltik a téli hónapokat, bőséges takarmányozás, valamint temperált ivóvíz mellett. A legeltető állattartás segít a gyepek növényállományának a feljavításában is, mert a rágást és tiprást jól tűrő, valamint kiváló takarmányértékű, egyszikű csenkesz-félék kerülnek túlsúlyba. Sajnos ma Magyarországon nagyon sok a parlag-terület. Ezeken a területeken, amennyiben nem kerül sor a rendszeres hasznosításukra, csakhamar megjelenik az emberi egészségre is káros parlagfű. Ugyanakkor a kis-kérődzők, a kecske és a juh még onnan is kilegeli a bimbódzó parlagfüvet, ahol még a hely szűke miatt kézi kaszával is nehéz boldogulni. A legeltető állattartás fellendítéséhez, azaz a tenyésztési kedv növeléséhez az állattartás adminisztrációjának az egyszerűsítésére, a tenyészállatok előállítására, az állatfelvásárlás és feldolgozás ésszerűsítése szükséges. Tudnunk kell azt is, hogy azok az állati eredetű élelmiszerek sokkal kedvezőbbek az emberi egészség szempontjából, amelyeknek a „gazdái” természetes gyepeken nevelkedtek. (KPE)
