Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfő nyerte meg a vasárnapi orosz elnökválasztást a moszkvai Központi Választási Bizottság előzetes adatai szerint, megszerezve 4. elnöki mandátumát.
Putyin egységre szólított fel
Egységre szólította fel Oroszországot a továbbhaladás érdekében Vlagyimir Putyin vasárnap éjjel, amikor elment megköszönni a választóktól kapott támogatást a Kreml melletti Manézs téren ünneplő tömegnek.
A moszkvai belvárosban ezrek gyűltek össze, eredetileg azért, hogy koncerttel egybekötött nagygyűlésen emlékezzenek meg a hivatalos orosz szóhasználat szerint Oroszország és a Krím-félsziget „újraegyesítésének” negyedik évfordulójáról.
Putyin szerint az eredmény az emberek bizalmáról tanúskodik és arról, hogy reményüket az ország fejlődésébe vetették.
A második legtöbb szavazatot Grugyinyin kapta
A voksok 36,15 százalékának összesítése alapján Putyin 73,8, a kommunisták által indított Pavel Grugyinyin 14,3, a liberális demokrata Vlagyimir Zsirinivszkij 6,5, a Polgári Kezdeményezés színeiben indult Kszenyija Szobcsak pedig 1,4 százalékot kapott. A többi négy jelölt 1 százalék alatt teljesített.
Valerij Fjodorov, a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet igazgatója kijelentette, hogy az „Oroszország elleni új támadások”, köztük az úgynevezett Szkripal-ügy, növelték az orosz elnökválasztáson való a részvételi kedvet, „megerősítették az oroszok eltökéltségét, még azok is elmentek szavazni, akik eredetileg nem akartak, hogy megmutassák a Nyugatnak, hogy fölösleges Oroszország megfélemlítésével próbálkozni”. (Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynököt és lányát megmérgezték Angliában, London Moszkvát vádolta meg az incidenssel, amit az orosz vezetés visszautasított.)
Ella Pamfiova, a választási bizottság elnöke közölte, hogy a választási részvétel moszkvai 18 órakor 60 százalékos volt. Az urnák az Oroszországi Föderáció központi régiójában két órával, Kalinyingrád megyében hárommal később zártak.
A Központi Választási Bizottság közölte, hogy sem a választáson részt vevő elnökjelöltektől, sem az őket támogató pártoktól nem kapott komoly szabálysértésre vonatkozó panaszt. Az orosz belügyminisztérium szerint sem történtek olyan komoly incidensek, amelyek képesek lette volna befolyásolni a választások eredményét.
A Golosz civil szervezet ugyanakkor több száz szabálysértést regisztrált és a közösségi médiában is jelentek meg csalást és megfélemlítést sejttető videók és bejegyzések. Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi ombudsman viszont az urnazárást követően közölte, hogy a Golosz egyetlen panasza sem bizonyult megalapozottnak.
Putyin stábjához a nap folyamán 303 bejelentés érkezett, amelyek fele Jelena Smeljova, a testület társelnöke szerint megalapozott lehet.
Alekszandr Gorovoj, az orosz belügyminiszter első helyettese közölte, hogy hackertámadások érték az automatizált állami választási rendszert, de annak összeomlását sikerült megakadályozni. Nyikolaj Bulajev, a választási bizottság elnöke szerint az egész orosz választási rendszer zökkenőmentesen működik. A testület elnöke a nap folyamán korábban közölte, hogy vasárnapra virradóra 15 ország IP-címeiről célzott túlterheléses (DDoS) támadás érte a választási bizottság honlapját.
(MTI, hirado.hu)