Budapest rendezheti a 2023-as atlétikai világbajnokságot

Forrás MTI, EPA, Franck Robichon

A Polgári Kisgazdák örömmel látják, hogy Budapest az úszó vb után az atlétikának is a fővárosa lesz 2023-ban. (kpe)

Budapest rendezheti a 2023-as szabadtéri atlétikai világbajnokságot – jelentette be kedden Monacóban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF), melynek döntése értelmében Magyarország először adhat otthont a világ harmadik legnagyobb sporteseményének. Gyulai Márton, a pályázati bizottság vezetője a helyszínen az M1-nek azt nyilatkozta: „pozitív visszajelzés és komoly elismerés, hogy öt év múlva világbajnokságot rendezhetünk. Hisszük, hogy a sikeres pályázat nemcsak az elmúlt hónapok munkájának, hanem a magyar atlétika elmúlt évtizedeinek is az elismerése.” Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára azt közölte: céljuk, hogy Budapest minden idők legsikeresebb atlétikai világbajnokságának adjon otthont. Aláhúzta továbbá: a világbajnokság munkahelyeket teremt, több tízmilliárd forintnyi közvetlen és közvetett bevételt jelent a magyar gazdaságnak, a magyar embereknek, és lendületet ad Dél-Pest és Észak-Csepel városfejlesztéseinek. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte: az előző, londoni vb tapasztalatai alapján a televízióban több mint egymilliárdan is láthatják a magyar főváros legszebb arcát, ami remélhetőleg fellendíti a magyar turizmust, vendéglátást, nemcsak az esemény kilenc napjára, hanem évekre, évtizedekre is.

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának hírlevele szerint a viadal központi helyszíne a jelenleg tervezés alatt álló, 40 ezer ülőhelyes Nemzeti Atlétikai Központ lesz, melynek ideiglenes lelátói a vb után eltűnnek. A visszabontott, 15 ezres hiánypótló létesítmény nagy lökést ad majd nemcsak a versenysportnak, hanem a szabadidő- és az utánpótlássportnak is.

„Budapest már győzött! Most a magyar atlétákon a sor!” – kommentálta az IAAF keddi döntését közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök.

MTI, HVG.HU, ORIGO.HU