Az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara saját iskolakert kezdeményezéseik összehangolásaként országos iskolakert-fejlesztési programot indítanak, melynek keretében tankertet hoznak létre a nagyvárosi iskolákban.
A program legfontosabb célja a szemléletformálás, mivel a jövő környezeti kihívásaival csak felkészülten, környezettudatos hozzáállással lehet szembenézni. A négy szervezet egyetért abban, hogy a jövő nemzedékeinek környezettudatosságát fejleszteni kell, hiszen e nélkül nem létezhet élhető jövő és részt vesznek a fiatalok környezeti nevelésében, melynek egyik legkézenfekvőbb gyakorlóterepe az iskolakert. A most induló együttműködés alapja az iskolakertek iránti elkötelezettség, amely tükröződik eddigi kezdeményezéseikben is. Az Agrárminisztérium 2018-ban elfogadott Városi Agrárpolitika szakpolitikai programja, az Iskolakertekért Alapítvány szakmai-módszertani fejlesztései és az Iskolakert-hálózat felépítése, a Váci Egyházmegyei Karitász az egyházmegye területén indított iskolakert-népszerűsítő és szakmai támogató munkája, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együtt Nógrád megyében indított „Földforgatók” nevű agrár-pályaorientációs program. Az első lépés a 2019 januárjában induló Iskolakerti Alapozó Alprogram, melyet az Agrárminisztérium támogat. A program szakmai tartalmának kidolgozója és lebonyolítója az Iskolakertekért Alapítvány. Az Alapozó Alprogram külön kategóriában támogatja a 2018 őszén útjára indított „Földforgatók” pilot programba bevont iskolákat is. A további fejlődés érdekében a második lépés az iskolakerti tematikus modulok közös kidolgozása kezdődött el. Ezek célja, hogy az iskolakerti tevékenységekben rejlő változatos oktató-nevelő lehetőségek között minél több intézmény megtalálja a saját pedagógiai céljainak és helyzetének megfelelőket. Az iskolakert nyitottságra, türelemre, felelősség-vállalásra, öngondoskodásra nevel, felkelti az igényt az egészséges táplálék iránt, nyitja az érdeklődést a mezőgazdasági és környezeti témájú pályaválasztás irányába. Az iskolakert gondozásával a gyerekek megtanulják természeti környezetük helyes és tudatos használatát, alapvető természettudományi tapasztalatokat szereznek és lehetőségük adódik gyakorlatban kipróbálni, élő folyamatok során alkalmazni a tanórákon tanultakat. (Forrás: AM Sajtóiroda)
A Polgári Kisgazdák a kezdetektől fogva szorgalmazzák a gyermekeknek a 10 esztendős koruk fölötti, az életkoruknak megfelelő mezőgazdasági alapismereti oktatását. Játékos formában és élmény-szerűen meg kell szerettetni a gyermekekkel, a termőfölddel történő gazdálkodást. Az iskolakertben termő újhagyma, zöldpaprika és paradicsom legyen a gyerekek uzsonnájának a kiegészítője. Kóstolhassák meg azt, amit ők termeltek az iskolakertben. Az iskolakertből származó zöldhulladékon nevelt házinyulak pedig az óraközi szünetekben legyenek a házkörüli kisállattartás oktatása céljából szeretettel takarmányozható, friss ivóvízzel itatható és jutalmul megsimogatható jószágok. Magyarország rendkívül értékes termőföld-vagyonnal rendelkezik. Nemzeti érdek, hogy a felnövekvő generációk ezt a hatalmas értéket szeressék és meg tudják tartani, valamint azon éppen a kistelepülések lakói eredményesen tudjanak gazdálkodni. (KPE)