Stop Soros: két hónapja maradt a kormánynak átírni a törvényt
Több kötelezettségszegési eljárást is indított az Európai Bizottság Magyarországgal szemben, valamint újabb szakaszba lépett a Stop Soros miatti eljárás is.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kiskereskedelmi értékesítésére vonatkozó szabályokat érintő kötelezettségszegési eljárást is indított az Európai Bizottság hazánkkal szemben, és néhány már korábban megindított eljárását a következő fokozatba léptette. Az Európai Bizottság ismételten felszólította Magyarországot, hogy elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrzési rendszerét (ekáer) hozza összhangba az uniós szabályokkal. Ennek érdekében kiegészítő. felszólító levelet küldött Magyarországnak. Ebben a levélben megerősíti, hogy a közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer követelményei nem felelnek meg az áfát szabályzó uniós jognak, ezért azok módosítását kérte az Európai Bizottság. Ezzel egyidejűleg, újabb szakaszba léptette a Stop Soros törvénycsomag miatt még tavaly júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást is. A Brüsszeli Testület közölte: úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött az ügyben a Magyar Kormánynak, ami az eljárás második szakaszát jelenti. A magyar hatóságoknak két hónapjuk van, hogy összhangba hozzák az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt, különben a bizottság az Európai Bírósághoz fordul – írja az MTI. (Forrás: mfor.hu)
Kötelezettségszegési eljárás indul Ausztria ellen a családi pótlék miatt
Az Európai Bizottság arról számolt be, hogy hivatalos felszólító levelet küldtek Ausztriának, s ezzel megindult az eljárás az uniós előírásokat sértő jogszabály ügyében.
Kötelezettségszegési eljárás indít az Európai Bizottság Ausztria ellen a családi pótlék miatt – írja az Euronews. A brüsszeli testület csütörtökön, az újságíróknak tartott tájékoztatón arról számolt be, hogy úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldtek Ausztriának, s ezzel megindult az eljárás az uniós előírásokat sértő jogszabály ügyében. 2019. január 1-jétől Ausztria a más tagállamban lakó gyermekek utáni családi ellátásokat és családi adócsökkentéseket az adott tagállam megélhetési költségeitől teszi függővé. Ez azt jelenti, hogy sok uniós polgár, aki Ausztriában dolgozik, és ugyanolyan befizetésekkel járul hozzá az osztrák szociális biztonsági és adórendszerhez, mint a helyi munkavállalók, kevesebb ellátásban részesülne csak azért, mert gyermeke egy másik tagállamban él – írja a bizottság indoklásában. Az osztrák hatóságoknak két hónapjuk van válaszolni az ismertetett kifogásokra. Az osztrák kormány legutóbbi döntése a családi pótlékokról méltánytalan és tisztességtelen a magyar emberekkel szemben, így az ügyben súlyos vitánk van – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter még korábban. A magyar kormány végül Marianne Thyssen foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztoshoz fordult azért, hogy indítsanak kötelezettségszegési eljárást Ausztria ellen az új osztrák családtámogatási szabályozás miatt. (Forrás: mandiner.hu)