Késtek a kukaholding számlái, vizsgálatot sürget az ombudsman

A kép forrása: kaposvarmost.hu
Nagy felháborodást keltett az a körülmény, hogy a karácsonyi ünnepek előtt érkeztek meg olyan összesített hulladék számlák, amelyek számos kis keresetű csalás esetében megkeserítették az ünnepeket. Tisztában vagyunk azzal, hogy minden átszervezés nehézségekkel jár, de nem okvetlenül botrányos helyzetekkel. Ezért a Polgári Kisgazdák is határozottan követelik, a működési feltételeket a hulladék szállításnál a lakossági terhek növelése nélkül biztosítani kell.  (kpe.hu)

„Alaposan elmarasztalta” jelentésében az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t (NHKV) az ombudsman – szúrta ki az alapvető jogok biztosának honlapjáról a Napi.hu. Székely László szerint az állami kukaholding hosszú időn keresztül nem tett eleget a negyedévenkénti számlázási kötelezettségének, ennek okáról és következményeiről pedig nem adott tájékoztatást az ingatlanhasználóknak. „Így sorozatos mulasztásaival a társaság a jogbiztonság követelményével, ezen túl pedig az egészséges környezethez való joggal is kapcsolatos visszásságot okozott” – állapítja meg a jelentés.

NAPI.HU