Ferenc pápa engedélyezte a Szentté Avatási Kongregációnak, hogy dekrétumban tegye közzé Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország egykori prímása „hősies erényeinek elismerését” – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerdán az MTI-vel. Az életszentség elismerése a boldoggá avatási eljárás fontos lépése, amelyet a boldoggá avatáshoz szükséges csoda kivizsgálása követ. A Rómában tartózkodó Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek a hírre reagáló közleményében azt írta: nagy örömmel értesült róla, hogy „Ferenc pápa jóváhagyta azt a határozatot, amely megállapítja, hogy Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország prímása hősies fokban gyakorolta a keresztény erényeket”. ”Ezentúl tehát hivatalosan is tiszteletreméltónak nevezhetjük őt” – tette hozzá. A bíboros kitért arra: „fontos lépés ez a boldoggá avatás felé, hiszen most már az ima meghallgatások és csodák felülvizsgálata kezdődik. MTI