Megújította a magyarországi nagyvárosok stratégiai zajtérképét az agrártárca megbízásából a Hermann Ottó Intézet Nonprofit Kft. – ismertette László Tibor Zoltán, az Agrárminisztérium (AM) környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
A zajszint-mérő műszer. A kép forrása: muszervilag.hu
A munkához a kormány 600 millió forintos támogatást nyújtott és további 150 millió forint állt rendelkezésre az önkormányzatok intézkedési terveinek megvalósításához – mondta. Béres András, a HOI ügyvezetője elmondta, hogy a 2017-es kormányhatározat alapján Budapest és vonzáskörzete, Szeged, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Pécs és Győr stratégiai zajtérképét készítették el. A térképek a www.zajterkepek.hu lapon érhetők el, valamint átadták azokat az önkormányzatoknak is. Az ügyvezető ismertette, hogy az európai uniós jogszabályi környezet a települések méretétől, a lakosság számától függően határozza meg, hogy mely települések esetében szükséges a stratégiai zajtérkép elkészítése. A zajtérképeket 5 hónap alatt készítették el. Hozzátette, a zajtérképek számítások, modellezések alapján készültek, méréssel a helyszínen nem ellenőrizhetők. Hosszú idejű átlagok figyelembevételével mutatják be a terhelési szintet, így teszik lehetővé a szintén hosszú távú stratégiai kidolgozását, valamint a koncentrált beavatkozást a túlzott mértékben terhelt területeken – közölte. Kitért arra is, hogy a nagy repülőterek zajtérképének elkészítése a repülőterek feladata, éppen ezért a budapesti Liszt Ferenc repülőtér környezetében a repülési zajból eredő zajterhelési szint a HOI honlapján nem található meg. (Forrás: MTI/ AM Sajtóiroda)