A célkitűzés az, hogy az esztendő adott időszakában minél többen látogassanak el Göcsejbe. A program indításakor elhangzott mottó változatlan, egyebek mellett idén is ez a várakozás kíséri végig a július 12-től 21-ig tartó IV. Göcseji „Dombérozó” rendezvénysorozatát.
Göcseji tájház, az úgynevezett talpas ház rozsszalma-tetővel. – A kép forrása. tanyamuzeum.hu
A rendezvény előkészítéséről tartott sajtótájékoztatót tegnap a Kávási Tájházaknál Magai Ágota ötletgazda. A zalai tájegység számos településének, illetve a Göcsej Civil Társaság együttműködésének köszönhetően idén nyáron is programok sorozata invitálja a közönséget a településekre. A Göcseji „Dombérozó” megrendezésében tavaly 24 település működött közre, s mint elhangzott, idén újabb két falu belépése gyarapítja a helyszíneket. A nagyobb települések rendezvényekkel is készülnek, de a kisebbek is nyitott kapukkal várják majd a látogatókat. A két új település Boncodfölde és Szentkozmadombja. A tíznapos rendezvénysorozat második napján, 13-án lesz a hivatalos megnyitó Nován, immár hagyományosan a Göcseji Aratónapok alkalmával, a közös programzáró pedig július 21-én, Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban lesz. Már a megnyitó előtti napon ráhangoló programok indulnak Becsvölgyén és Zalaszentgyörgyön. Ebben az évben a lakodalmason belül a göcseji rétes lesz a főszereplő, ami elengedhetetlen egy göcseji lakodalomban. Az érdeklődők július 12-én délután 13 órától a Zalaegerszegi Göcsej Falumúzeum tájházánál kóstolhatják meg a friss göcseji rétest, és láthatják annak elkészítését. Milejszegen július 20-án a harmadik alkalommal lesz nyílt nap az Olajsajtoló Üzemben. Az olajsajtolás megtekintésén kívül az olajos finomságok mellett igazi zalai dödölle is készül, amit szintén érdemes majd megkóstolni. Bocföldén csíra-füvek és különböző tinktúrák készülnek gyógynövényekből, amelyek az Ezerjófű Portán lesznek megvásárolhatók. Ugyanitt a paraszti gazdálkodás kéziszerszámait is bárki megtekintheti, sőt kézbe is veheti. (Forrás: zaol.hu/Hajdu Péter)
Dobri Lajos, a Kisgazda Polgári Egyesület Zala Megyei Szervezetének az elnöke, lótenyésztő, hagyományőrző huszárőrnagy: a zalai idegenforgalom egyik érdekes színfoltja a hagyományait és értékes népi építészeti emlékeit őrző, a dombhátakra települt aprófalvas Göcsej. Az idegenforgalmi fejlesztések és életképes kezdeményezések áldásos hatással vannak az itt élők mindennapjaira, ugyanis nem csak a helyi értékek bemutatására nyílik lehetőség, hanem a helyben élő emberek foglalkoztatási lehetőségei is bővülnek. (KPE)