Az európai agrárgazdaság jövőjével kapcsolatban fontos, hogy lehetőségünk legyen a legjobb tagállami gyakorlatok megőrzésére, a KAP forrásainak legalább szinten tartására, és hogy megfelelő válaszokat találjunk a Brexit okozta új társadalmi és gazdasági kihívásokra – fogalmazott a mezőgazdaságért felelős helyettes államtitkár a lengyelországi Jasionkában, március első napjaiban megrendezett Európai Mezőgazdasági Fórumot követően.
Juhász Anikó elmondta: a tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy fontos cél a KAP forrásainak megőrzése, hiszen a jelenlévők azon 22 tagállam táborát erősítik, amelyek hajlandóak akár többlet befizetést is biztosítani ennek érdekében. Teljes mértékben egyetértve a közös uniós fenntarthatósági célokkal, fontos, hogy lehetőségünk legyen a legjobb tagállami gyakorlatok megőrzésére, például a gazdálkodókat ne terhelje egy teljesen új zöld intézkedési rendszer – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Emellett véleménye szerint a KAP rendelet végrehajthatósága szempontjából a rugalmasság is rendkívül fontos. Ezt támasztja alá a támogatások felső korlátja és a kisgazdaságoknak történő visszaosztás kérdésében kibontakozó vita, ahol egyértelműen látszott, hogy ennyire sokszínű agrárgazdasággal rendelkező Európában nem lehet merev szabályokkal igazságos megoldást találni. A Közös Agrárpolitika mellett a Fórumon – amelynek díszvendége az EU mezőgazdasági biztosa, Phil Hogan és a Lengyel Köztársaság miniszterelnöke, Mateusz Morawiecki volt – véleményt cseréltek az agrárgazdaság számára fontos innovációról és a számítástechnika mezőgazdasági alkalmazásáról. A résztvevők megvitatták az agrár-élelmiszeripar innovációjának fejlesztését támogató jelenlegi és jövőben uniós program nyújtotta lehetőségeket. Elhangzott többek között a visegrádi országok összefogásának szükségessége a kutatás területén, és a magyar alapítású BIOEAST kezdeményezés, mint fontos közös program. Az Európai Mezőgazdasági Fórumon felmerültek továbbá a klímaváltozással kapcsolatos kihívások, az állategészségügyi problémák, valamint az öntözésfejlesztés szükségessége is. (Forrás: AM Sajtóiroda)
A Polgári Kisgazdák vízgazdálkodási szakértője továbbra is szorgalmazza azt, hogy Magyarország terültén minden kistérségben kerüljenek felmérésre azok a mélyfekvésű területek, amelyek alkalmassá tehetők víz tárolásra. Ugyancsak, legalább a tanulmányterv-szintű felmérés mértékéig ismerni kellene azokat a vízfolyás-mederszakaszokat, ahol az üzemi közép-vízszint mértékéig műtárgyakkal visszatartható lenne a most még fölöslegesen elfolyó víz-készlet. Az általános éghajlat-változás olyan időket hoz ránk, amikor minden köbméter tiszta édesvíz kincset fog érni. Elfogadhatatlan, hogy Magyarországról több víz folyik el a folyókban, mint amennyi ide érkezik. (KPE)