A napokban egy figyelemfelkeltő bejegyzést találtam az interneten, címe: Szembenézni a múlttal – A magyar lovak holokausztja 1958-1964. Végig olvastam az írást, melyben betétként Cs. Szabó István írja le adatokkal alátámasztva, hogy mennyi ló került ezekben az esztendőkben a vágóhídra.
Lovasnemzetnek tartjuk magunkat magyarok, hogyan történhetett ez meg? Sokszor a józan ész helyébe lép a politikai döntés és ez az volt.
Nekem sok lovakkal kapcsolatos gondolat jutott az eszembe. Azokban az években kisgyermek voltam és vonzódtam a lovakhoz. Számon tartottam a környezetemben lévő lovakat és gazdájukat itt Endrődön és a Tolna megyei Grábócon is. Abban a kis sváb faluban Gébert bácsihoz bármikor felkéredzkedhettem a kocsira. Szájtátva hallgattam Máté bátyám huszár történeteit, aki a Verseci méntelepen töltött 7 katonaévet. Ez az első világháborút megelőző években kezdődött és az elbeszélésből megismerhettem, hogy a katonai szellem és fegyelem hogyan szervezte a magyar lótenyésztést. Emlékszem a tsz szervezésre és sok történetet hallottam arról, hogy voltak olyan paraszt emberek, akik bujkáltak, hogy elkerüljék a tagosítást és tarthassanak lovat, ők lettek azután falujuk fuvarosai.
A sikeres háztáji gazdálkodásról, mely egyedülálló volt a szocialista országok közül már írtam e lapban. A termelőszövetkezetek létrehozását Magyarországon harmadik nekifutásra sikerült befejezni 1961-ben. A háztáji mértékét többször meghatározták leírva a terület nagyságát és a tartható állatfajokat és azok számát. A ló sehol nem szerepel, levonhatjuk ebből a következtetést, hogy tsz tag nem tarthatott lovat. A gazdaember fő büszkesége a lova volt, segítette a munkáját és egy szép lóval vagy szép pár lóval büszkén kocsizott be a faluba, városba. Ezt vették el tőle, sokan a halált választották, de volt aki mindig szomorúan gondolt vissza azokra az időkre, amikor még lova volt. Nagyon régen olvastam egy Tímár Máté írást, mely arról szólt, hogy csutkakúpba rejtette el a gazda kedves lovát, de a lónyerítés felfedte tettét.
Tehát a lovak tömeges mészárlása és az, hogy tsz tag nem tarthatott lovat mindenféleképpen politikai döntés volt. Össze lehetett ugrasztani a szegény sorsú, nem paraszt, sok esetben kubikos tagot a módosabbakkal, akik gazdálkodók és így lótartók voltak. Természetesen ez nem mindenhol történt egyformán.
1978-ban kezdtem dolgozni a Gyomai Győzelem Tsz-ben, ahol még sok ló volt, sőt még ménes is. Igaz a növénytermesztésben dolgoztam, de téli, tavaszi napokon sokszor lementem a lóistállóba. Ezt a szövetkezetet az alakuláskor középparasztok alapították, az „önkéntesség” elve alapján, amiben annyi az igazság, hogy sokan Endrődről is átiratkoztak ide. A fogatosokkal jókat beszélgettem, többen a tsz-nek azokról az időszakairól beszéltek szívesen mikor ki lehetett lépni és vinni lehetett szeretett lovukat. Sokan említették az 1953-as esztendőt: „és akkor jött Nagy Imre és ki lehetett lépni”. Ez a termelőszövetkezet kicsit jobban állt a lótartáshoz. Iványi Miklós, aki a rendszerváltást megelőzően volt a szövetkezet elnöke mesélte, hogy bár tsz tagok voltak, de 1967-ig tartottak otthon egy lovat. A tsz akkori elnöke Cserép Mátyás ugyan nem paraszti származású volt , de talpig becsületes ember, aki hagyta élni és boldogulni az embereket. Egy adatsort a Győzelem Mtsz lóállományáról a Három évtized című könyvből vettem az adatokat. A Gyomai Új Élet és a Győzelem 1976 január 1-én egyesült az akkori állapotokról néhány adat:
Művelési ág (hektár) Győzelem Új Élet Együtt
– szántó 4348 1670 6018
– rét 48 – 48
– legelő 608 281 889
Ez a három művelési ág, mely meghatározó volt a tsz termelését illetően. Ebben az időben a szövetkezetek lóállománya így nézett ki
Győzelem Új Élet Együtt
Ló -herélt 37 9 46
kanca 42 11 53
-csikó vegyes 21 15 36
Összesen 100 35 135
Ez a lóállomány ugyan a tsz felszámolásáig fogyott, de az egyesítést követően az akkori nagy lóbarát Gellai Imre elnöksége idején még korszerű lóistálló is épült. A fogatok nagyban kiszolgálták a háztáji gazdaságokat, takarmányt szállítottak, kivitték a trágyát és hajnalokon pata pattogásra ébredhettünk, szállították az sertéseket az átvevő helyre.
Elmúlt egy kor, ma ritkán látunk lovakat az utakon, sokan hobbí állatként tartják, kocsiznak lovagolnak. Megható mikor fogyatékkal élők terápiájában látunk lovakat.
Gyomaendrőd, 2019. 01. 24.
Várfi András, agrármérnök
