A kormánynak a választáson az igazi kihívást az ellenzék által szított gyűlölködés és a nemzeti erők megbuktatásán dolgozó globalista szervezetek jelentik – fogalmazott lapunknak Kövér László. Az Országgyűlés elnöke szerint a lelki problémákkal küzdő Vona Gábor éppoly gátlástalan, mint Gyurcsány Ferenc, csak kevésbé tehetséges.
– A választási kampány finisében ünnepeljük húsvétot. Mit üzen a bibliai történet a magyar embereknek ma?
– A keresztyén embereknek ez a legnagyobb ünnep, ami a reményt, a feltámadást jelképezi, azt, hogy nincs az a sötétség, az a mélység, amiből ne lenne kibontakozás, ami után ne lenne újra fény és felemelkedés. Sokaknak persze ez csak egy „hosszú hétvége”, amikor el tudnak menni a családjukkal egy kicsit pihenni. Ez sem baj – sőt: egy minden eddigi színvonalat alulmúló kampányban senkinek sem árt egy utolsó, nyugodt hétvége, ami talán hozzásegíthet bennünket, hogy egy sorsdöntő választáshoz illő, józan mérlegelésre alkalmas lelkiállapotba hozzuk magunkat április 8-ra.
– Mi az oka annak, hogy ennyire durva a mostani választási kampány?
– Az, hogy az ellenzék a legdurvább és legszínvonaltalanabb a rendszerváltás kezdete óta Magyarországon. Ha a magyar parlamentarizmus történetére visszatekintünk, akkor csak az első világháborút megelőző és azt közvetlenül követő időszakban találunk ilyen intellektuálisan és morálisan semmirekellő társaságot, melléjük sorolva még a két háború közötti korszak nyilas ellenzékét.
– Kemény szavak. Miért gondolja így?
– Ezek az emberek, akik ma az ellenzéki pártok vezérkarát alkotják, nem ütik meg azt a színvonalat, hogy józan mérlegelés után bármit is rájuk lehessen bízni az ország ügyeinek intézésében. A legtalálóbban az a székely atyafi fogalmazta ezt meg, aki Vona Gábornak elmagyarázta Marosvásárhely főterén, hogy a disznóólja takarítását sem bízná rá. Gyurcsány pártja egy neobolsevista szekta, ő maga pedig közállapotaink kórtünete: az úgynevezett baloldalnak nyolc év sem volt elég, hogy kivesse őt magából s ezzel a magyar közéletből, noha a bukott miniszterelnök nemcsak az országot tette tönkre, de a szocialista pártot is. Az ország csőd szélére juttatásában a vele társtettes MSZP mára annyira elveszítette maradék önbecsülését, hogy miniszterelnök-jelöltként a nyakába vette az SZDSZ-es politika egy olyan „fekete öves” képviselőjét, aki nem is olyan rég még őket becsmérelte. A „mégsem lehet más a politika” márkanevű alakulat pedig nyolc éve rendületlenül keresi önmaga mondanivalóját.
– Melyik ellenzéki erő a Fidesz valódi ellenfele, kihívója? Egyáltalán meg lehet nevezni ilyet, vagy egy arctalan ellenféllel hadakoznak?
– Az igazi ellenfél valóban nem a jelenlegi ellenzék, inkább az a gyűlölködő hangulatkeltés, amit mondanivaló, valódi alternatíva híján művelnek. Minél erősebb a különböző hecckampányok, rágalmak által felkeltett indulat, annál nagyobb az esély arra, hogy az emberek egy része nem higgadt számvetés után valami mellett, nem egy esetlegesen jobb kormányzásért, hanem valami ellen szavaz majd. Ez 2002-ben sikerült nekik. A másik ellenfél az a nemzetközi hálózat, amely az úgynevezett civil szervezeteken, NGO-kon és – nem utolsósorban – a kezükből etetett médiumokon keresztül lép az ellenzéki pártok helyébe.
– Mielőtt a nemzetközi szervezetek szerepéről beszélnénk részletesebben, térjünk vissza a hazai ellenzék már említett egyik vezetőjére, Vona Gáborra. A Jobbik elnökéről egyre nyugtalanítóbb információk derülnek ki, legutóbb éppen az, hogy iszlamista szélsőségesekkel tart fenn régóta szoros barátságot. Ez a tény mekkora veszélyt jelent nemzetbiztonsági szempontból?
– Ezt a kérdést akkor vehetnénk igazán komolyan, ha úgy gondolnánk, hogy Vona Gábornak jó esélye lehet akár Magyarország miniszterelnöki pozíciójára, vagy a leendő kormányban bármilyen tisztség betöltésére.
– Teljesen esélytelennek tartja erre a Jobbik elnökét?
– Nem szeretném ezt a lehetőséget komolyan venni. Nemcsak azért, mert olyan szélsőséges iszlamista kapcsolatai vannak, amelyek önmagukban alkalmatlanná tesznek bárkit Európában arra, hogy felelős posztot tölthessen be. Azért sem, mert egy szánandó figura, komoly lelki segítségre szoruló ember, aki láthatóan keresi azt a valamit, ami belül az igazi Vona Gábor lehet. De nem találja. A követhetetlennek és megmagyarázhatatlannak tűnő csapongások – a hungarista nosztalgiától a Spinoza Házig, a „holokamuzástól” a hanukaüdvözletig, az adventi kettőskereszt-állításoktól egészen odáig, hogy az iszlám Európa utolsó reménysége – arra a bizonytalanságra vezethetők vissza, ami Vona Gábor lényege. Ha pedig minden valóban pusztán politikai számításból fakadna, akkor pedig azt mondom, hogy Vona éppoly gátlástalan, mint Gyurcsány, csak sokkal kevésbé tehetséges. Ehhez tegyük még hozzá a Jobbik és annak elnöke jellemzésére Janiczak Dávid ózdi polgármesternek azt a minden embert – nem csak a nőket, a férfiakat is – megalázó, méltóságában sárba tipró, alpári fenyegetőzését, amivel a beosztottját illette.
– A polgármester bocsánatot kért az érintettektől, és a Jobbik szerint az ügy ezzel lezártnak tekinthető.
– A Jobbik alelnökéről van szó, aki azzal mentegetőzött, hogy ő is ember, aki hibázhat. Ezt minden ember nevében kikérem magamnak, mert ember ilyet nem mond, csak az, aki képes is lenne erre, az viszont nem ember! Demokratikus pártban egy pillanatig nem maradhatna nemhogy vezető, de egyszerű tag sem egy ilyen kijelentés után, hiszen a demokrácia kiindulópontja mégiscsak az emberi méltóság tisztelete. Hol vannak az úgynevezett nőjogi szervezetek, miért nem halljuk Szél Bernadett, Kunhalmi Ágnes, Szelényi Zsuzsa vagy akár Dúró Dóra tiltakozását? Aki ma ezt egy feledhető botlásnak tekinti, az annak ágyaz meg, hogy a brutalitás nemcsak természetessé válik az életünkben, de majd egyre több ilyen aljadék formál igényt arra, hogy vezessen bennünket. Mint Szamuelyék vagy Szálasiék idején. Költői a kérdés, de mit várhatna az ország, mit várhatnának akár a Jobbikkal szimpatizáló szavazók ezeknek az uralmától?
– Ebben az óriási csatazajban, ami a kampányt kíséri, lehetséges pozitív, érdemi üzeneteket közvetíteni a választók felé?
– Sajnos a választási kampányok funkciója nem az, hogy bármelyik politikai erő széles tömegeket győzzön meg, vagy hogy új információkat juttasson el a választókhoz. A cél a már meglévő szimpátiák vagy ellenszenvek mentén kialakult táborok mozgósítása azáltal, hogy a választások tétjét vázolja fel. Ezt teszik a kormánypártok. Szerintünk a választások tétje az, hogy a teljesen kormányképtelen ellenzék kap-e parlamenti többséget – benne azok, akik 2002 és 2010 között tönkretették az országot –, vagy az a Fidesz–KDNP-pártszövetség kap még négy esztendőt a munka folytatására, amely újjáépítette és újra emelkedő pályára állította hazánkat. Az a voksolás tétje, hogy megőrizhetjük-e az elmúlt két kormányzati ciklus eredményeit – a munkanélküliség felszámolásától a multik megadóztatásán, a családtámogatási rendszer kiépítésén át a bérek és nyugdíjak értéknövekedéséig –, vagy mindent újra tönkretesznek azok, akik ezt 2002 után már egyszer megtették. Mindezeket felülíró módon pedig az is eldől az április 8-i szavazással, hogy állva marad-e az a kormány, amelyik eddig sikerrel védte meg az országot a tömeges illegális migrációval szemben, vagy egy olyan bábkormány kerül a helyébe, amelyik készségesen végrehajtja a Soros-féle hálózat tervét a lakosságcsere és Magyarország bevándorlóországgá tételével.
– Most a választások tétje a kormánypártok szerint az, hogy megőrizhetjük-e nemzeti önrendelkezésünket, kultúránkat, életformánkat, vagy alárendeljük magunkat a globális erőknek és bevándorlóországgá válunk. Az ellenzék ugyanakkor tagadja, hogy lebontaná a határzárat és beengedné a migránsokat.
– Szemérmetlenül hazudnak! Minden egyes alkalommal, amikor törvényjavaslatok vagy nyilatkozatok formájában a hazai és az európai parlamentben szóba került a migráció kérdése, az ellenzéki politikusok a nemzeti érdekekkel szemben emeltek szót és szavaztak. Gyurcsány Ferencék egyenesen kívánatosnak nevezték a bevándorlók befogadását, és az összes ellenzéki párt ellenezte a műszaki határzár felállítását. Ma is – legfeljebb – csak arról beszélnek, hogy nem bontanák le a kerítést, mert az sokba kerülne. De azt egy szóval sem mondják, hogy nem nyitnák ki, és nem engednék be a migránsokat akár a déli határnál, akár a kvóta alapján nyugatról. Egy szót sem szólnak a legújabb uniós, illetve ENSZ-elképzelésekkel szemben, amelyek már egyenesen alapvető emberi jogként tekintenek a migrációra. A tagadásuk tehát semmit sem ér. Akkor is hazudnak, amikor levegőt vesznek.
– A tét tehát egyértelmű. De a választópolgárok, akik 2015 ősze óta gyakorlatilag nem látnak Magyarországon illegális bevándorlót, érzékelhetik ennek az ügynek a súlyát?
– Nekünk lelkiismereti kérdés, hogy felhívjuk a magyar emberek figyelmét arra, hogy ez a választás sorsdöntő az ország jövője szempontjából, mert amennyiben az ellenzék többséget szerez a parlamentben, akkor minden elveszhet. Senki se mondhassa, hogy nem tudta előre, mi következik. Tényleg csak egyszer lehet hibázni. Az ellenzék sunyi módon azzal próbálja jelentékteleníteni ezt a létünket fenyegető kihívást, hogy a magyar emberek két és fél éve nem láttak az országban migránst. Valóban – köszönhetően a határainkat megvédő és a migránsok betelepítését erőltető brüsszeli nyomásnak ellenálló jelenlegi kormánynak. Ha viszont – a mostani ellenzék hatalomra jutása következtében – később többet is látnak majd, mint amennyit szeretnének, akkor már hiába fogják a fejüket, hogy „úristen, mit tettünk?”. Emlékezzünk vissza, 2002-ben is sokan voltak, akik a választások után ébredtek rá, hogy mekkorát hibáztak, amikor a balliberális pártokat juttatták hatalomra. Ugyanis a kormányuk megalakítása után – ígéreteik ellenére – egy tollvonással számolták fel azokat az intézkedéseket, amiket a polgári kormány a középosztály megerősítéséért hozott. Elég, ha csak a lakástámogatási rendszer megszüntetését idézzük fel, amelynek egyenes következménye volt, hogy családok sokasága került a devizahitelek csapdájába.
– Mekkora szerepük van a kampányban Soros György szervezeteinek?
– Az április 8-i választás kimenetele életbevágó azon európai játszma felől nézve is, aminek mi akaratlanul is a részesévé váltunk. A Fidesz nem akart feltétlenül szabadságharcot vívni. Azt gondoltuk, hogy az Európai Unióban az a természetes, ha egy tagállam őrzi önállóságát. Mások akartak minket a gazdaságpolitikánk, alkotmányos szuverenitásunk védelme vagy a migráció kérdésében vallott álláspontunk miatt maguk alá gyűrni. Fel kellett ismernünk, hogy az Európai Unió a világhatalmi struktúra átalakításának legfontosabb terepévé vált. Ez azt jelenti, hogy egész Európát alá kell rendelni azon háttérhatalom érdekében zajló törekvésnek, amelyet Soros György volt szíves számunkra arccal, hanggal, személyiséggel, tettekkel megjeleníteni. Ezt már Nyugaton is egyre többen leírják, kimondják. A másik oldalon is egyre nyíltabban lépnek ki a csatamezőre azok, akik világkormányzást akarnak. Az elmúlt évtizedekben végbement tőkekoncentráció felett rendelkezők számára a nemzetek, a nemzetállamok szövetségéből álló Európa profitérdekeltségeik szempontjából korlátot jelent, amit el kell tüntetni. Nekik egyszerűbb régóta megvásárolt vagy kitenyésztett, beépített ügynökként dolgozó brüsszeli bürokratákon keresztül uralt Európával szemben érvényre juttatni akaratukat.
– Gyurcsány Ferenc szerint fél év káosz sem drága az Orbán-kormány megbuktatásáért cserébe.
– Ezt a káoszt tapasztalhatták meg a már fent említett közép- és kelet-európai államok polgárai. Ez a kiszólás azt is bizonyítja, hogy az ellenzéki pártok kormányképtelenek. Elborult elme, de világos szavak! 2006 októbere után nincs okunk, hogy ne vegyük őket komolyan. A Gyurcsány Ferenc-féle alakok, a Lenin-fiúk egyenes ági szellemi-politikai örökösei. Velük nincs miről beszélni, ők ennek az országnak az ellenségei. Bárkivel hajlandók szövetséget kötni, aki száz év elteltével az újabb 133 napos uralmukat biztosítja, mindegy, hogy milyen áron.
– Ilyen ellenzékkel és világpolitikai térben mit tehet egy nemzeti elkötelezettségű kormány?
– Mindenekelőtt azt, hogy soha nem téveszti szem elől, mi a nemzet érdeke, és azt világosan meg is fogalmazva megpróbálja érvényesíteni – figyelembe véve az erőviszonyokat, a szövetségesi és szerződéses kötelezettségeinket, lehetőség szerint több támogatót, mint amennyi ellenfelet gyűjtve, mások dolgaiba nem beavatkozva, hogy mások se avatkozzanak abba, ami a mi dolgunk. Szóval és tettel egyértelművé téve, hogy mindenkinek szívesen vagyunk kiszámítható partnerei, de senkinek sem leszünk többé gyarmata vagy csatlósa.
– Mi a különbség a kormány és az ellenzék nemzetfelfogásában?
– Az, hogy nekünk van, nekik meg nincs. Nekünk van Istenünk, van hazánk, van családunk. Ez a különbség. Minden más ebből következik.
– Európai kitekintésben mekkora a jelentősége a jövő vasárnapi választásnak?
– Amennyiben a Fidesz–KDNP újabb négy évre kormányzati felhatalmazást kap a választóktól, akkor az stabilizálja a visegrádi négyek együttműködését. Ezzel egy olyan országcsoport fog állást foglalni a migrációval szemben, amely lélekszámát tekintve európai középhatalomnak számítana, ráadásul a Németországhoz fűződő gazdasági kapcsolataink súlya ötven százalékkal haladja meg a német–francia relációt, amely tengelyre egyébként eredetileg az EU épült. A V4-en kívül itt van Ausztria és Olaszország, amelyek szavazói egyértelműen az eddigi migrációs politika ellen foglaltak állást a legutóbbi választásokon. Ehhez hozzá lehet venni a Németországon belüli változásokat, a nagykoalíció meggyengülését, az önálló bajor álláspont erősödését is. Európa egyre több országában mondanak nemet az emberek a migránssimogató, suttyomban népességcserét végrehajtó brüsszeli politikára. Erős trendforduló van, amit július 1-től az osztrák EU-elnökség tovább erősít majd. Ezért is fontos, hogy nemzeti kormány maradjon Magyarországon, mert csak így van remény arra, hogy Európát, s benne a saját hazánkat megőrizhessük magunknak és az utódainknak.
(magyaridok.hu, Baranyai Gábor–Kis Ferenc)
