A Duna extrém alacsony vízállása hátráltatja a hajózást, az árufuvarozók kapacitásuk egyharmadát tudják csak kihasználni, a személyszállító hajók forgalmát korlátozták, a kikötők kihasználtsága is csökken. Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke katasztrofálisnak nevezte a Duna mostani vízszintjét a vízi áruszállítással foglalkozó vállalkozások számára. A Duna egyes szakaszain már üresen sem tudnak közlekedni a hajók, a hajók szállítási kapacitásuk egyharmadát tudják csak kihasználni, ami a gazdaságosság határa alatt van – jelezte.
Cseh Ottó, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a kikötő kapacitását érzékenyen és negatívan érinti a Duna alacsony vízállása, a hajós társaságok kisebb forgalmat generálnak, a hajók alacsonyabb raksúllyal közlekednek. Becslésük szerint a hajós társaságok 20-50 százalékkal kevesebb kikötői szolgáltatást vesznek igénybe tőlük, mint normál vízállás esetén.
MTI