Sokan már takarítanak Baja környékén, miután visszahúzódott a Duna a medrébe, bár több épületben még áll a víz. A város önkormányzata a tervek szerint tisztítószereket ad a helyieknek és a szemételszállításban is segít majd. Közben a Tisza egyes szakaszain most is tart a tetőzés. A szakemberek arra számítanak, a következő napokban itt is apadás kezdődik.
A hűtőt, a tűzhelyet, az edényeket és a teljes konyhai felszerelést is felpakolta az asztalokra és polcokra a Híradóban szereplő bajai férfi, akinek a víz befolyt a nyaralójába. Jelenleg is csak gumicsizmában tud a házban közlekedni. Azt mondja: amint a víz elvonul, kezdődhet a takarítás.
Baján sok helyen még mindig áll a víz az utakon. Itt szombaton tetőzött a Duna. A víz szintje akkor elérte a 820 centimétert. Azóta apad, sokan így már megkezdték a takarítást. A tönkrement bútorok elszállításában és a fertőtlenítésben az önkormányzat is segít.
„Tudunk hozni Dunafürdőre fertőtlenítőszereket, amit a lakosságnak ki fogunk osztani, és ezzel az ingatlanok fertőtlenítését a tulajdonosok el tudják végezni” – mondta Vastag Gábor, a bajai önkormányzat honvédelmi referense.
Míg a Dunán már levonul az árhullám, a Tisza egyes szakaszain még csak most tetőzik
A Tisza és a Zagyva 358 kilométeres szakaszán elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A szakemberek arra számítanak, hogy szerdától elkezdődik az apadás.
„Várjuk a tetőzést 665 centiméterrel, ami mintegy 15 centiméterrel haladja meg az elsőfokú árvízvédelmi készültség elrendelési szintjét, várhatóan holnap reggel kezdődik meg a duzzasztás Kiskörénél, hogy be lehessen ott is állítani a téli vízszintet” – hangsúlyozta Harsányi Gábor, Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese.
A Tisza áradása miatt Szegeden lezárásra is szükség volt. Így családok, kutyasétáltatók vették birtokba a Huszár Mátyás rakpartot. Az egy kilométeres útszakaszt vasárnap este óta nem használhatják az autósok. A szakemberek attól tartottak ugyanis, hogy
a folyó elérheti az 560 centiméteren lévő szegedi alsó rakpart szintjét.
„Úgy döntöttünk 30-án, hogy biztonsági okokból lezárjuk a rakpartot, tekintettel arra, hogy folyamatos árhullámok, duzzasztó hatások érik ezt a szakaszt, emiatt centiméterre pontosan nem lehet meghatározni, hogy mikor lép ki a folyó a rakparti útszakasz területére” – mondta Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Itthon az elmúlt tíz év legnagyobb árhulláma vonul le a folyókon.
Több területen a védekezés még most is tart. Így Mohács, Kunszentmárton és Ráckeve környékén is.
A csapadékos időjárás miatt
több helyen gondot okoz a belvíz is.
Zalaegerszegen is egyre nagyobb területek kerülnek víz alá.
Forrás: hirado.hu