Sürgős választ kell adni az európai népesedési problémára, de a népességfogyást nem migrációval, hanem a családpolitika erősítésével kell megoldani – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottsága négynapos budapesti ülésének nyitónapján.
A kormányfő ismertette a résztvevőkkel a Magyarországon jelenleg futó munkahelyvédelmi, demográfiai és népegészségügyi akciótervet. Előbbi célja a munkanélküliség felszámolása, mert ha nincs munka, akkor nincs önbecsülés, nincs jövőkép, nincs gyermekvállalás, és akkor nincs értelme egészséges életmódra törekedni sem – mondta, rámutatva ugyanakkor, hogy mára kézzel fogható közelségben van a teljes foglalkoztatottság.
A népegészségügyi akcióterv keretében pedig küzdelem folyik a dohányzás és az egészségtelen élelmiszerek ellen, továbbá része a közétkeztetés reformja – részletezte a miniszterelnök. Az eredmények közül kiemelte, hogy – 2014-ben publikált adatok szerint – 2012-2013 között 28-ról 19 százalékra csökkent a rendszeresen dohányzók száma. Megjegyezte azt is, hogy az egészségtelen élelmiszerekre kirótt chipsadóból befolyt összeg az egészségügyi rendszeren belül maradt, az adó hatálya alá eső termékek forgalma pedig csökkent. Jelezte ugyanakkor, hogy a közétkeztetési reform eredményei egyelőre felemásak.
Orbán Viktor Magyarország tiszteletét fejezte ki a WHO iránt, hangsúlyozva, hogy a globális intézményeket érő kritikák közepette az Egészségügyi Világszervezetről sosem hallani egyetlen bíráló hangot sem, ez ugyanis egy olyan szervezet, amelyre mindig szükség volt, van és lesz is.
„Önök a globális intézményeket gyakran bíráló ország vendégei ma, de ez a bírálat nem terjed ki a WHO-ra, sőt éppen fordítva: a WHO iránti nagyrabecsülés és tisztelet országában vannak” – összegezte a kormányfő, úgy fogalmazva: Magyarország – mint a szervezet elkötelezett tagja – a WHO mellett áll, „számíthatnak ránk, és mi is szeretnénk számítani a jövőben önökre”.
(inforadio.hu)