Szombaton átadták a Nagykőrösi Labdarúgó Klubházat a városi sporttelepen. Az új épületnek köszönhetően immár Nagykőrös is rendezhet tornát a városban.
A 620 négyzetméter alapterületű épület építését 2019 októberében kezdték el. A komplexum négy teljes értékű öltözővel és a hozzájuk tartozó vizesblokkokkal, emeleti lelátóval, gyúrószobával és egy nagy, többfunkciós rendezvényteremmel szolgálja majd a helyi és a vendégsportolók kényelmét. A klubépületet 197 millió forint taotámogatással és 186 millió forint önkormányzati önerő felhasználásával építették.
Az épület átvezetést kapott a csónakázó tóhoz és egy többfunkciós parkoló is helyet kapott előtte.
Nagykőrösnek már szüksége volt az új épületre, mert a 67 éves lelátó alatti régi öltözők nem jelentettek megfelelő infrastrukturális alapot egy jelentősebb torna megrendezéséhez. A város az U7-től U19-ig képes csapatot kiállítani a megyében, már csak annyi hiányzott, hogy Nagykőrös is rendezhessen mérkőzéseket.
Az átadáson dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere mondott köszöntőt. Mint fogalmazott, tartoztak ezzel a beruházással, melyet régen meg kellett volna építeni. Az 1950-es években épült lelátó alatti szűk, szellőzetlen öltözők megfeleltek az akkori kor követelményeinek, de a maiaknak már nem. Elmondta, hogy a Duna Aszfalt révén sikerült taotámogatáshoz jutniuk, illetve az MLSZ is segítette őket, valamint az önkormányzat is támogatta a beruházást.
– A siker valamennyiünk sikere, az összefogás eredménye
– fogalmazott a polgármester és köszönetet mondott a tervezésben, kivitelezésben résztvevőknek és a kormánynak.
Csipő Kristóf, az épületet hasznosító MozGo Nagykőrös Sportegyesület elnöke köszönetnyilvánítással kezdte beszédét. Elmondta, hogy a gyermekekkel foglalkozni nagy felelősség, de az utánpótlás érdekeit szem előtt tartva végzik munkájukat az új klubházban, így a legjobb környezetben készülhetnek a fiatalok. Az elődök munkáját is méltatta köszöntőjében, mint mondta, nekik köszönhető az, hogy idáig eljutottak. Szavait aláhúzandó Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elismeréseit adta át. Az MLSZ Pest Megyei Társadalmi Elnöksége a Nagykőrös labdarúgásáért végzett több évtizedes munkájáért elnöki elismerésben részesítette Máté Józsefet és Bogdán Bélát. Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága ugyancsak a helyi labdarúgásért végzett több évtizedes munkája elismeréseként igazgatói dicséretben részesítette Szabó Tamást.
A köszöntőket követően a klubépület előtt Czira Szabolcs és Csipő Kristóf átvágta a nemzetiszín szalagot és átadták az épületet. Az átadás után a Nagykőrös Old Boys, a Ferencváros öregfiúk és az Újpest Öregfiúk csapatai játszottak egymás ellen három mérkőzésen.
Forrás: baon.hu, Horváth Péter