A Balaton első sporthorgász centrumának 320 millió forintos beruházással elkészült apartmanházait adták át kedden a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. volt keszthelyi halásztelepén.
Hajó-flotta a horgászok szolgálatában, Keszthelyen. – A kép forrása: tvkeszthely.hu
Szári Zsolt vezérigazgató kiemelte: 5 éve megszűnt a halászat a Balatonon, ezt követően döntöttek a horgászturizmust szolgáló bázis kialakításáról. A fejlesztés első beruházása volt a házak felépítése az Agrárminisztérium 195 millió forintos támogatásából és közel 130 millió forint önerőből. Ősszel kezdődik a kikötő felújítása, majd az egykori jégvermet alakítják át akváriumházzá – mondta a vezérigazgató. A létesítményt átadó Nagy István agrárminiszter emlékeztetett arra, a halgazdálkodás szabályozása tette lehetővé, hogy az ország horgászvizeinek túlnyomó többsége horgászkezelésbe kerüljön. A félmilliós horgásztársadalom többsége minden évben horgászik a nagy természetes vizek valamelyikén – mondta. „Legjelentősebb különleges rendeltetésű vizünk a 60 ezer hektár területű Balaton, amelynek hasznosítója az agrártárca szakmai felügyelete és tulajdonosi joggyakorlása alatt álló Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.” – tette hozzá. A Balaton az utóbbi években kiemelt szerephez jutott a nívós horgászversenyeknek köszönhetően is, ezért is fontosak a horgászturisztikai fejlesztések – jegyezte meg a miniszter. Szári Zsolt az MTI kérdésére válaszolva elmondta, folyamatosan nő a horgászok száma a Balatonon. Ma már évente közel 80 ezer területi engedélyt értékesítenek, ebből 700 millió forint a bevételük. Hozzátette, horgászturisztikai szempontból a Balaton mára megtelt, nem terhelhető tovább. Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke hangsúlyozta: 2014-ben 285 ezer, 2019 május végén már 498 ezer állami jegyet vásároltak a horgászok, ami jól mutatja, hogy van létjogosultsága ennek a sportnak, szabadidős tevékenységnek. Hangsúlyozta, a keszthelyi horgászcentrumhoz hasonló sok „ékszerdobozt” szeretnének látni az országban, amelyek a jövőben hálózatba szerveződhetnének. A keszthelyi Akvárium Apartmanházakban 16 darab négyszemélyes lakrészt alakítottak ki, amelyekhez szabadtéri főzési- és sütési lehetőség, valamint egy-egy felszerelt csónak is tartozik. (Forrás: MTI/AM)
Szakáll Tibor, a Zalakomári Általános Iskola igazgatója. – A kép forrása: kanizsatv.hu
Szakáll Tibor, a Zalakomári Általános Iskola igazgatója: a sport- és idegenforgalmi célú fejlesztések nagy örömmel töltenek el bennünket, általános iskolai pedagógusokat, mert a gyerekek pályaorientációs nevelésében nagy segítséget jelentenek. A fejlesztések ugyanis minden esetben új munkahelyek létesítésével járnak együtt, ami a tanulóink számára egyre érdekesebb és izgalmasabb távlatokat nyitnak meg. (KPE)