Az aszály a fő veszélyforrás ma a magyar mezőgazdaságban

Fotó: Kovács Zoltán/AM

Nagy István pénteken, a debreceni Farmer Expo megnyitóján tartott agrárfórumon kijelentette: öntözés nélkül nem lesz eredményes termelés. A felszín feletti vizekből jelenleg 80 ezer hektárt öntöznek az országban, miközben a meglévő csatornák 200 ezer hektár öntözését tennék lehetővé – jegyezte meg. A tárcavezető jelezte: Magyarország folyóiba kevesebb víz érkezik, mint amennyi távozik, így „erkölcsi alapunk van öntözni”.

Bejelentette: a kormány döntött a derecskei főcsatorna-beruházásról, amely napokon belül megkezdődik, ugyanakkor támogatásáról biztosította a Debrecen és térsége vízgazdálkodási programjának a megvalósítását.Nagy István előadásában utalt a Debreceni Egyetem (DE) kutatóinak munkájára, akik 110 év napi meteorológiai adatai alapján végeztek elemzést, s kiderítették, 30 évente következik be hazánkban olyan fokú szárazság, aszály, ami nagyon komoly gazdasági károkat okoz. Intő jelnek nevezte, hogy utoljára 1992-ben volt az utolsó ilyen nagy aszály, s a 30 évet tekintve „nekünk nagyon gyorsan fel kell készülni, hogy olyan vízgazdálkodást és talajművelést folytassunk, amivel minimalizálni tudjuk majd azokat a károkat, ami elé nézünk”.

Az agrárminiszter az MTI érdeklődésére hozzátette: az Agrárminisztérium és a Belügyminisztérium vízügyi szakemberei szorosan együtt dogoznak olyan megoldási javaslatokon, „hogyan tudjuk Magyarország öntözhető területeinek a nagyságát növelni, miként tudjuk megoldani, hogy a vízgazdálkodás sikeres lehessen Magyarországon”.

Nagy István a fórumon kitért az agrárgazdaság időszerű kérdéseire is. Jelezte, hogy az idén 4,84 millió tonna búza termett az országban, ami 21 millió ember kenyérellátását biztosítja, fedezi a vetőmagot és a megfelelő takarmányozást. Megerősítette, hogy a szaktárca teljes mértékben támogatja az almatermelők összefogását, visszautasítja a méltánytalan felvásárlási árakat, és érdemi tárgyalásokat követel az almatermelők és a felvásárlók között.Nagy István ugyanakkor rámutatott: meg kell tudni újulnia az ágazatnak, a jelenlegi növénytermesztési technológiák újragondolását sürgette, kiemelve, hogy mindehhez az ágazat szereplőinek összefogására, és a fiatalok egyre növekvő szerepvállalására, generációváltásra van szükség.

Utóbbi kapcsán elmondta: a fiatal gazda pályázatra 4200 pályázat érkezett, és a 10 milliárd forinttal megnövelt pályázati keretből kétezren kaptak támogatást. „Fontos üzenet, hogy 4200 fiatal akar a mezőgazdaságban dolgozni” – nyomatékosította az agrártárca vezetője a debreceni Farmer Expón, ahol elindította a szabolcsi almát népszerűsítő marketing programot.

Papp László, Debrecen polgármestere az expó megnyitóján hangsúlyozta, hogy bár az utóbbi időszakban jelentős ipari beruházásokat, és munkahelyek ezreinek létrejöttét jelentették be a városban, „a mezőgazdaság, az élelmiszeripar nem lett kevésbé fontos Debrecen életében”. A polgármester reményét fejezte ki, hogy a 30 ezer hektár hajdúhátsági földet érintő Civaqua vízgazdálkodási programot – amit még az 1970-es években dolgoztak ki, és azóta többször frissítettek – a közeljövőben sikerül megvalósítani.

Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke kiemelte: azon túl, hogy az expón közvetlenül juthatnak információkhoz az ágazat szereplői, arra is jó alkalom, hogy az állampolgárok valós képet kapjanak a magyar mezőgazdaságról.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke arról tájékoztatott, hogy a Magyarok kenyere, 15 millió búzaszem program keretében összegyűlt búzából augusztus 20-án kisütik a „magyarok kenyerét”, amit minden megyébe és határon túli magyar területre eljuttatnak. Hozzátette: nyolc esztendővel ezelőtt, a program indulásakor 10 tonna búza gyűlt össze, tavaly 628 tonna, az idén pedig még több búzából süthetik ki a magyarok kenyerét.

A Farmer Expo megnyitóján átadták a város idei díjait. Vaszkó László vásárigazgató jelezte: az idén 300 kiállító mutatkozik be, több mint 17 ezer négyzetméter kiállítási területen. A számos állatfajta-bemutató mellett kertészeti, baromfi-, sertés- és szarvasmarha-konferenciát rendeznek az augusztus 20-ig tartó vásáron – tette hozzá.

(MTI, kormany.hu)