Az egészségügyben stabilizálni kell a betegellátás helyzetét

Fotó: Hegedüs Róbert

Lemondott Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár

Kedden lemondott egészségügyi államtitkári pozíciójáról Nagy Anikó – közölte maga az érintett az MTI-vel, megerősítve az ezzel kapcsolatos sajtóinformációkat. „Beadtam lemondásomat a miniszterelnök úrnak és a köztársasági elnök úrnak, október 12-ei határidővel” – tudatta Nagy Anikó, aki lemondásának indokaként jelezte: gyermekgyógyászként szeretne tovább tevékenykedni és eddigi tapasztalatával segíteni a kormánynak a demográfiai helyzet javítására irányuló törekvéseit. Hozzátette: szeretne visszatérni főigazgatóként a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe.

A Népszava azt írja: Nagy Anikó és Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter viszonya az elmúlt hónapokban megromlott, és „az utóbbi hat hétben fagyott meg köztük a levegő”, miután a tárcavezető az államtitkár „feje fölött hozott autokrata döntéseket” a Nagy Anikó kompetenciáját érintő kérdésekben. A lap szerint a miniszter autokrata megnyilvánulásainak egyike volt, amikor Nagy Anikó sikeresen közvetített Székely László szívsebész ügyében a főorvos és a kardiológiai intézet vezetése között, ennek eredményeként december végéig megoperálhatta volna a műtétre váró betegeit az elbocsátott sebész, de a miniszter személyesen tiltotta meg a főigazgatónak, hogy visszalépjen az azonnali hatályú fölmondástól, így most mintegy 100 beteg sorsa bizonytalan, a kardiológiai intézetben pedig jogászok alkudoznak arról, mi legyen a főorvos munkaviszonyával. A lap úgy tudja: Kásler maga is megpróbálta felmentetni Nagy Anikót annak külföldi kiküldetése alatt, ám Orbán Viktor erre nem hajlott. A humánminiszter nem adta fel, és az elmúlt napokban többekkel is tárgyalt, hogy vállalja el Nagy Anikó pozícióját, többek között Cserháti Péterrel, az Egészséges Budapest Program miniszteri megbízottjával is beszélt arról, aki azonban „hárította” a kérést.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma eközben közleményben cáfolta a Medical Online-on megjelent információkat. Mint kifejtették: nem felel meg a valóságnak az, hogy Kásler Miklós nem tudott megfelelő vezetőt találni az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGYÉI) élére, és az államtitkár megkerülésével nevezett ki egy öt fős irányítótestületet. Nem igaz az sem, hogy bizonytalanság van az október elseje óta működő Nemzeti Népegészségügyi Központ működésében, az átszervezés zökkenőmentesen ment, a 800 dolgozó munkahelye, fizetése egy percig sem volt veszélyben – tudatta a tárca.

(MTI, MEDICALONLINE.HU, NEPSZAVA.HU, PORTOFLIO.HU, , medianezo.hu)