Még az afganisztáni válság kirobbanása sem váltott ki olyan kemény szavakat az uniós vezetőkből, mint az amerikai, a brit és az ausztrál kormányok által bejelentett AUKUS nevű kezdeményezés. Lapunk is írt róla: a katonai és biztonsági partnerséget hivatalosan múlt héten hozták létre, annak egyik prioritása Ausztrália nukleáris meghajtású tengeralattjárókhoz való juttatása, s az indiai- és a csendes-óceáni térség stabilitásának fenntartása. Az Európai Unió viszont mit sem sejtett a védelmi partnerségről, ráadásul az egyik motorállam, Franciaország így el is esett az ausztrálokkal még 2016-ban megkötött, hagyományos meghajtású tengeralattjárók szállításáról szóló szerződésétől.
Az uniós vezetők kedd hajnalban New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésének ülésén ítélték el a szerintük barátságtalan lépést, elsősorban a Joe Biden elnök vezette Egyesült Államok Európa-politikáját kritizálva.
Joe Biden révén az Egyesült Államok visszatért. De mit jelent ez pontosan? Amerika Amerikába tért vissza vagy valahova máshova? Nem tudhatjuk.
– ezt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke mondta újságíróknak, utalva arra: az amerikai elnök a júniusi NATO és EU-s csúcstalálkozók alkalmával a „Visszatértünk” üzenettel érkezett Brüsszelbe, jelezve, hogy Donald Trumpnál konstruktívabb transzatlanti kapcsolatokra törekszik. Viszont sem az utazási korlátozások ügye, sem az afgán válság, most pedig az AUKUS léte nem ebbe az irányba mutat. Michel szerint Biden egyúttal a nyári G7-csúcstalálkozón tett ígéretet is felmondta, miszerint a szövetségesek együtt lépnek fel az „autoriter rezsimekkel” szemben. Az elnök ezzel arra utalt, hogy a kezdeményezés a csendes-óceáni térségben zajló kínai katonai tevékenység ellenében jött létre. Mint azt Charles Michel New Yorkban panaszolta, minden szövetség alapja a hűség és a transzparencia, ám a jelenlegi helyzet épp ezek egyértelmű hiányáról tanúskodik.
Donald Trumpról legalább nagyon nagyon világosan tudtuk, hogy nem szívleli az európai integrációt. Európa nem számított neki. De ezzel legalább a kezdetektől tisztában voltunk
– mondta kendőzetlenül Michel. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sem fogta vissza magát: szerinte az EU-nak tudnia kell, hogy miért bántak így az egyik tagállamával, Franciaországgal. – Először tisztázzuk ezeket a kérdéseket, aztán folytathatjuk a normális együttműködést – hangoztatta.
Az Európai Unió állam- és kormányfői október eleji Nyugat-Balkán csúcstalálkozójukon tárgyalják majd az ügyet.
Az uniós külügyminiszterek pedig már New Yorkban szót ejtenek róla. Uniós berkekben tudvalévő, hogy Franciaország a történtek miatt már az EU-Ausztrália szabadkereskedelmi tárgyalások vétóját is kilátásba helyezte. Azt is kérték az EU-tól, hogy az amerikai-uniós Kereskedelmi és Műszaki Tanács (Trade and Technology Council, TTC) jövő hétre tervezett, pittsburghi találkozóját halasszák el. Források szerint Németország ezt erősen ellenzi. Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter a new yorki találkozóra érkezve arról beszélt: nem szabad hagyni, hogy az Egyesült Államok stratégiai döntéseinek Európa legyen a vesztese.
Josep Borrell: Csalódást keltő, ami történt
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kedden New Yorkban arról biztosította Franciaországot, hogy valamennyi uniós külügyminiszter szolidaritást mutatott az ország felé AUKUS-ügyben. Az EU-s diplomácia vezetője szerint csalódást keltő ami történt, főleg annak fényében, hogy az unió mit sem tudott a védelmi partnerség körvonalazódásáról. Borrell az informális külügyi találkozót követően elmondta: beszélt Marise Payne ausztrál külügyminiszterrel is, akivel szintén közölte, hogy a „hasonlóképp gondolkozó” partnereknek együtt kellene dolgozniuk az indiai- és a csendes-óceáni térség stabilitásáért. – Ausztrália, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok is bizonyosan ilyen, hasonlóképp gondolkozó államok – húzta alá. A spanyol diplomata elmondása szerint a miniszterek Afganisztánról és Maliról is eszmecserét folytattak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter friss nyilatkozatában egy újabb migrációs válságra figyelmeztetett.
Forrás: Magyar Nemzet