Az év elejétől nem kell járulékot fizetniük a nyugdíjas munkavállalóknak, csak a 15 százaléknyi személyi jövedelemadót – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az Echo Tv csütörtöki adásában.
Az államtitkár elmondta, a munkáltatók is kedvező helyzetbe kerültek, hiszen a nyugdíjas munkavállalók után nem kell megfizetniük a 19,5 százalékos járulékot.
Tállai András megerősítette, hogy a kedvezmények azokra a nyugdíjasokra is vonatkoznak, akik részmunkaidőt vállalnak, így a csökkentett jövedelem után sem kell járulékot fizetnie sem a munkavállalónak, sem pedig a munkáltatónak.
Tavaly még bruttó százezer forintból 71 ezer forintot kapott meg egy dolgozó nyugdíjas, miután levonták tőle a személyi jövedelemadót és a járulékokat. Idén viszont már csak az szja jön szóba, így pedig 85 ezret kap meg minden érintett.
(MTI, PM, kormany.hu)