Lassan az aratás végéhez közeledünk. Emberemlékezet óta minden évben ez talán a legfontosabb és legnehezebb munka.
Gyermekoromból jól emlékszem az akkori idők aratási idejére. Az emberek korán hajnalban, sokszor még sötétben elindultak a földekre, és este majdnem újra sötét volt, mire hazaértek. Az asszonyok csak ekkor tudták elkezdeni a főzést, sőt gyakran éjjel sütötték meg a kenyeret is. A férfiak ellátták a jószágot, és előkészítették másnapra a takarmányt. Nappal vagy az öreg szülők, vagy idős szomszédok adtak enni, de főleg inni az állatoknak.
Ma sem könnyű az aratás, mert bár lehet, hogy a hatalmas gépekkel gyorsabban megy a munka, de a hőségben, nagy zajban nem, nyolc, hanem sokkal több órán keresztül kell dolgozni.
Jó hír, hogy már most látni: az ország jövő évre szóló gabonaellátása biztosított lesz, sőt valószínűleg eladásra jut majd belőle.
Aratás idején – de szerintem mindig! – fokozottan ügyelni kell a tűzre, a legkisebb szikra is beláthatatlan károkat okozhat, hiszen általában száraz, meleg idő van. Eszembe jut áldott emlékű dédnagymamám mondása: ha aratáskor esik az eső, az jó a kukoricának és a krumplinak, de nem jó az aratóknak, és fordítva.
Ide kapcsolódik az a gyermekkori emlékem is, amikor – már a termelőszövetkezetek korában heteken keresztül tűzvédelmi őrséget kellett tartani. Ilyenre rendelték ki idős nagymamámat is, aki a kijelölt helyre – templomunk tornyába – képtelen volt felkapaszkodni, így eljött velünk, és testvéremmel együtt mi őrködtünk napokon keresztül.. Nagy szerencsénkre soha nem kellet megkongatnunk a harangokat..
Rég volt, igaz sem volt…
Az aratáshoz kapcsolódóan egyetlen tárgyi, családi emlékem maradt, egy vászonkorsó, amit nagy becsben tartva őrzök. Ebben vitték ki aratáskor a földekre a vizet, árnyékba tették, és a vízálló nap kellemesen hűs maradt.
A Polgári Kisgazdák hálás szívvel gondolnak a régi idők aratóira, úgyszintén mindazokra, akik ma teremtik meg kenyerünk alapját. Becsüljük meg munkájukat most is és a jövőben is!
Dr. Bakos Zoltán, KPE szakértő
