Az életkor előre haladtával a régi dolgok sokszor egyre nagyobb jelentőséget kapnak. Így vagyok most én is egy levélke kapcsán.
Karácsony közeledik,és gondolom másokban is ilyenkor a gyermekkori ünnepek emlékei törnek elő. Visszatekintve azt kell mondjam, hogy áldott emlékű szüleim minden évben gyönyörű ünnepeket varázsoltak nekünk, olyan időkben, amikor az általános szegénység, áruhiány ma már elképzelhetetlen méreteket öltött,de meg kell mondjam őszintén: mindezeket nem érzékeltük, mindenki szerényen élt, nem volt kirívó a helyzetünk.
Az előkészületeket titokban végezték, mert nálunk még Jézuska hozta a karácsonyfát és az ajándékokat. 24-én mindig volt valami „váratlan” program, rokonlátogatás,séta,stb. Hazaérve pedig állt már a karácsonyfa, alatta az ajándékok. A közös éneklés és ünnepkívánás után kezdődhetett a bontogatás, aztán az ünnepi vacsora.
Arra is jól emlékszem, hogy 24-én este illetve 25-én délben mindig vendégeink voltak: gyermektelen rokonokat és olyan – főleg idős – ismerősöket látott vendégül Édesanyám, akik különben egyedül töltötték volna az ünnepi órákat.
Ja, és ami szintén tradíció volt: 25-én délelőtt olyan ruhát, cipót vettünk fel az istentiszteletre, melyet 24-én este kaptunk ajándékba.
Még annyi minden jut eszembe, de a levélről akartam írni. Akkoriban szokás volt, hogy a gyermekek Karácsony előtt levelet írtak a Jézuskának,és ebben megfogalmazták kéréseiket. Természetesen ezt mi is megtettük nővérkémmel.
Idén eszembe jutott az egyetlen olyan Jézuskához írt levél, melynek létezéséről tudok, de ennek története nem egyszerű, igen régre kell visszanyúlnom. Hol is lapult majd hetven éven keresztül ez a levélke?
Ez is hosszú történet:
1704-ben Kasselban nyomtatták magyar nyelven azt a Bibliát, mely több mint háromszáz évig volt családunk tulajdonában. Vagy tíz évvel ezelőtt igen hosszas megfontolás után nővérkémmel úgy döntöttünk, hogy ennek legjobb helye a Bibliamúzeumban lenne,és ott örömmel fogadták az ajándékozást. Könnyes szemmel adtuk át a számunkra nagy kincset jelentő ereklyét.
Két feltételt szabtunk:
- magyar és angol nyelven helyezzék el a Biblia mellett azt az igaz történetet,ahogy drága Nagymamánk a II. világháborúban megmenekítette a Bibliát a szovjet katonáktól / a helyszín :egy Sió melletti, számomra szépséges kis falu volt,ahol 21 éves koromig minden vakációmat eltöltöttem/
- bármikor megtekinthessük és meg is érinthessük a Bibliát.
Az ajándékozás után pár héttel telefonon megkerestek a múzeumból,hogy a Biblia szárított virágokat és egy kis karácsonyi levelet is magában rejtett. Elmentünk, elolvastuk a levélkét, és hozzájárultunk a múzeum kérésére ahhoz is , hogy a levélkét is kiállítsák. Azt megállapítottuk, hogy annak megírására 1953-1954.-ben, de legkésőbb 1955-ben került sor.
Idén halottak napja után jutott eszembe a karácsonyi levél,hogy jó lenne néha újra elolvasni. Most kértem és kaptam csak meg a másolatot, mely tavaly elhunyt szeretett egyetlen testvérkém legkorábbi megmaradt kézírása, és közzé is teszem a kedves Olvasók számára.
Évek óta, így idén is szeretetteim legtöbbje már csak lélekben töltik velem a Karácsonyt.
A fájó-szép emlékeket megőrzöm, és mindenkinek azt javaslom: becsülje meg a mát, a ma körötte lévő szeretteit, ne szégyellje kimutatni szeretetét, háláját! A tárgyi ajándékok helyett-mellett adjon időt, törődést addig, amíg erre lehetősége van.
A lélek ajándékaival gazdagon megáldott Karácsonyt kívánok minden kedves Polgári Kisgazda barátomnak, és mindenkinek, aki e sorokat olvassa!
Dr. Bakos Zoltán