Bajcsy-Zsilinszky Endrének azért kellett meghalni, mert bölcsen felismerte azt, ami a mostani Magyar Kormány előtt nyilvánvaló: Magyarországnak ki kell maradni az idegen érdekekért vívott gyilkos és teljesen értelmetlen háborúból.
A balatonfüredi Polgári Kisgazdák 80 esztendő után is mélyen megdöbbenve szembesülnek az 1944 őszén tomboló Szálasi-diktatúra brutális terrorjával. Soha többé ilyet!
Riasztó! Riasztó, hogy Brüsszelben az egyesek által magyarországi helytartónak jelölt és ukrán zászlóba öltözött bizonyos M. Péter kijelentette, hogy egyes újságírókat a Dunába kellene lőni. (??? – !!!)
1943 elején Bajcsy-Zsilinszky Endre már a náciellenes magyar politika egyik vezéralakja volt, így 1944 márciusában előkelő helyet foglalt el a német megszállók által összeírt és letartóztatásra váró személyek listáján.
1944. március 19-én szokatlanul korán, délelőtt háromnegyed kilenckor csengettek is a kisgazda-párti politikus tabáni lakásának ajtaján. Bajcsy-Zsilinszky még aludt. Élettársa, Bende Mária pedig bosszúsan küldte el a Képviselő Urat kereső idegent. Nemsokára azonban a csöngetés megismétlődött. Most már három német katona állt az ajtóban, akik a résnyire kinyitott kis-ablakon át igyekeztek a kilincset belülről lenyomni. Mária asszony rájuk csapta a bejárati ajtó kis-ablakát. A csengő ismét megszólalt. A politikus párja idegsokkot kapott. Egy papírcédulára felírva tudta értésére adni hitvesének: „Itt vannak a németek.”. Bajcsy-Zsilinszky régóta várta ezt a pillanatot, ami azonban nem jelentette azt, hogy fel is volt erre készülve. Először Éliássy Sándor rendőr fő-kapitánytól kért védelmet a képviselői mentelmi jogára hivatkozva. Telefonon közölték vele: „Őket is megszállták.”. Újból dörömböltek a lakás ajtaján. „Endrét ez nem izgatta, megszokott rendje szerint megfürdött, megborotválkozott és felöltözött.” – emlékezett később a felesége, aki miután valamelyest összeszedte magát, a kompromittáló iratokat próbálta elrejteni. A németeket meglepte a nem várt ellenállás. Némi tanakodás után végül kilőtték a zárat és behatoltak a lakásba. Bajcsy-Zsilinszky a nemrég beszerzett Browning-pisztolyával fogadta a „látogatókat”, akik géppisztolysorozattal feleltek. „Az ajtóüvegek, az ablakok, a tükrök szilánkjai csörömpölve szóródtak szét a lakásban”, a megszállók szétlőtték a rádiót, míg a pisztolyával csak ismerkedő magyar politikus a fürdőkályhát lyuggatta keresztül. Bajcsy-Zsilinszky németül bemondta sebesüléseit, majd miután utolsó töltényét is kilőtte, megadta magát, kidobva pisztolyát a németeknek. A több sebtől vérző politikust leteperték, kezeit hátrakötötték, majd „Walker őrnagy” irányításával elvezették. „Mielőtt belökték volna az autóba, az odasereglett emberek felé elkiáltotta magát:
„Éljen a független és szabad Magyarország!”.
A sebesült politikust először a Duna-gőzhajózási Rt. Széchenyi rakparti pincéjébe vitték. Régi ismerősök közé került, hiszen többek között Sigray Antalt, Rassay Károlyt, Mónus Illést, Baranyai Lipótot, Csekonics Ivánt, Barcs Sándort és az egykori nyilas Rácz Kálmánt is ide hurcolták. A hordágyon fekvő Bajcsy-Zsilinszkyt – akit a nyirkos, hideg pincében Sigray bőrkabátja melegített – innen a Magyar Királyi Rendőrség német felügyelet alá vont Budapesti Fő-kapitányságára szállították számos társával együtt. Rassay Károly megrendülten emlékezett vissza: „Magyarország Fővárosában, a Magyar Rendőrség épületében, magyar rendőrök sorfala között a német SS-csőcselék a barmok módjára hajtotta a Magyar Országgyűlés országgyűlési képviselőit. (!!!)
Bajcsy-Zsilinszkyhez a németek ekkor még csupán „a fegyverhasználat tárgyában” intéztek kérdéseket. Sérüléseit másnap láthatta el Dr. Pazár Zoltán és Dr. Leviczky Károly sebész főorvos. Megállapították, hogy „két lövési sérülést szenvedett: egy bennrekedt lövést bal vállízülete tájékán és egy áthatolót az alhason, a bal oldalon.” Mivel nem lehetett kideríteni, hogy mennyire súlyos a sérülés, roncsolódtak-e a belső szervek, a Mosonyi úti rabkórházba szállították át. Bajcsy-Zsilinszky reputációját jelzi, hogy útközben a mentősök beiktattak egy rövid kitérőt a lakásába az előző napi „ütközet” nyomainak a megtekintése céljából.
A toloncház rabkórházában Dr. Simay Artúr rendőrorvos gondosan és körültekintően megoperálta, majd onnan egy egyszemélyes cellába került az első emeletre. „Szabó bácsi”, aki az ápolója volt, a börtönlevelei első darabjait eljuttatta a párjához, Bende Máriához. Neki köszönhetően, azok gépelt átiratban ma is olvashatók a politikus hagyatékában.
Bajcsy-Zsilinszky állítólagos „baloldali fordulata” és vélelmezett „népfrontpolitikája” ellenére is, még a németek börtönében is kifejezetten óvott a kommunista párt térnyerésétől (!).
Augusztus végén – tehát a román átállás után – is arra figyelmeztette kisgazda párttársait, hogy „bele ne szédüljenek a Magyar Front nevű kommunista szervezkedésbe”.
A Fő utcai börtönből Bajcsy-Zsilinszkyt vitték föl elsőként a Svábhegyre kihallgatásra. Később Tildy Zoltán, már köztársasági elnökként írja: „Kora reggel vitték el, késő délután hozták vissza. Komor volt és gondterhelt.” A kihallgatás több napig tartott. Megszakításokkal, 7 – 14 naponként ismét kihallgatták”.
A németeket elsősorban az 1943. július 31-én a Független Kisgazdapárt által kibocsátott Memorandum, és annak svájci publikálása érdekelte.
Bajcsy-Zsilinszky a börtönleveleiben fizikai bántalmazásokról nem számolt be, de Kádár Gyula, a szintén fogságba esett magyar királyi honvéd vezérkari ezredes látta őt „a börtönudvaron sántítva sétálni”. Ifjabb Tildy Zoltán szerint rabtársát elkeserítette fogva-tartóinak az informáltsága, ráadásul makacs hallgatása miatt az ismerőseinek és a rokonainak az elhurcolásával fenyegették.
„Hajnalban, ébresztéskor ő csak feküdt a pokrócába burkolózva. Nem akartam felébreszteni az előző, kimerítő nap után. De amikor úgy hét óra felé sem ébredt fel, hát megérintettem. Hideg volt a homloka. Felkapom a pokrócot: tiszta vér volt minden. Mindkét csuklóján fel voltak vágva az erek. Neki az ajtónak! Dörömböltem, jelentettem. Még lélegzett. – emlékezett a kisgazdavezér fia. Bajcsy-Zsilinszky egyik későbbi börtönlevelében így vallott erről: „Nem találtam az ütőereimet, hiába vagdaltam magam jó mélyen. Miután a vérben elveszett a penge, hiába kerestem, a 30 altató meg semmit sem ért!”. Végül életben maradt. A sérüléseit a szintén fogoly Dr. Pfeiffer Ernő sebész-főorvos látta el. Ennek az ügynek a németek is nagy súlyt tulajdonítottak. Az öngyilkossági kísérletet Edmund Veesenmayer május 8-án jelentette Berlinbe. A zaklatott rabra a fogvatartói ezután külön figyeltek, engedélyezték számára a magánkosztot és a nélkülözhetetlen írásbeli elfoglaltságot. Később Őt és számos társát a németek átadták a magyar hatóságoknak.
Az időközben hivatalba lépett Lakatos-kormány, ahogy csak tehette, értelemszerűen mindannyiukat azonnal szabadlábra helyezte.
Bajcsy-Zsilinszky Endre több kisgazdapárti politikus társával együtt a nyilas rém-uralom elől „illegalitásba vonult”, majd november 5-e után, mint a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának az elnöke igyekezett irányítani az ellenállást. Nem tehette ezt sokáig, mivel a szervezkedést a nyilas hatóságok november 22–23-án felgöngyölítették, a vezetőket pedig elfogták. Az újabb lebukással megkezdődött Bajcsy-Zsilinszky életének utolsó, tragikus szakasza. Ha az első fogság idején még nem találtunk biztos nyomokat a fizikai bántalmazásra vonatkozóan, mindez a nyilas „rendészeti” szervek esetében már cseppet sem volt kétséges. Az első pofonokat már letartóztatásakor a füvészkerti rejtekhelyén szenvedte el az önérzetes politikus. Később – társaihoz hasonlóan – válogatott kínzásoknak vetettek alá a Nemzeti Számonkérő Különítmény naphegyi központjában, illetve a Margit körúti fogházban, ahol a kisgazda, később fideszes politikus, Dr. Horváth János is raboskodott azokban a vészterhes napokban.
A gátlástalan gazember, Radó Endre vezette csendőrnyomozók, tapasztalt, „nagy kihallgatási rutinnal rendelkező, hihetetlenül kegyetlen” vallatók voltak. „A verés, a talpalás, a villanyozás” mindennapi bevett gyakorlatuk volt. Radó 1946-os pere során először tagadta a bántalmazásokat, majd kényszerűen mégis emlékezett: „Az embereim gúzsba kötötték Bajcsy-Zsilinszky Endrét és jobb bokájánál fogva a mennyezethez erősítették.” Az özvegy ugyanitt arról adott számot, hogy a közel hatvanéves ura „az ágyban feküdt és kék volt a szája széle. Összevissza verték, villanyozták, soha nem felejtem el azt a látványt, mikor megláttam”. Kijelentette „még a németek sem bántak így velem”. Társai közül Kiss János magyar királyi honvéd gyalogsági al-tábornagyot és Nagy Jenő magyar királyi honvéd vezérkari ezredest, továbbá Dr. Tarcsay Vilmos magyar királyi honvéd vezérkari századost, a közgazdaság-tudományok doktorát december 8-án a Margit körúti fogház udvarán aljas módon felakasztották.
Bajcsy-Zsilinszky ügyét a – mentelmi joga miatt – elkülönítette a statáriális „bíróság”.
De! Ez a gyilkos gazember, a Radó, azonnal kijelentette, hogy:
„Amennyiben Bajcsy-Zsilinszky most is megússza kötél-nélkül, akkor a bíróság tagjai fognak lógni!”. (!!!)
A „tárgyalására” Sopronkőhidán került sor, egy Dominich Vilmos nevű másik nyilas gazember előtt, ahová a szaporodó belövések elől elmenekült az úgynevezett „törvényszék”. Az „ítélet” nem volt kétséges. A fogházban azonban nem volt „hivatásos” ítélet-végrehajtó, így a gyilkosságot pénzért és italért jelentkező önkéntesek hajtották végre. Miután a halálos „ítéletet” december 24-én reggel a vesztőhelyen is kihirdették, a végig bátran viselkedő politikus felkiáltott: „Édes Hazám, kedves feleségem, Isten Veled!” Az előkészületek után az elítélt még egyszer megszólalt: „Az Isten szeme mindent lát!” – figyelmeztetett. „A pribékek kirántották a zsámolyt és a lábára kötött kötelet húzták. A hóhér pedig elfordította a fejét. Bajcsy-Zsilinszky többé nem mozdult” – adott számot a viharos életű politikus utolsó pillanatairól a helyszínre kirendelt Dr. Aranyosi Sándor orvodoktor, a Magyar Királyi Honvédség orvosezredese, aki 1944 decemberében Sopronkőhidán szintén, mint rab, kirendelt orvosként volt jelen.
1945. január 5-től január 26-ig, 21 napon át ebben a börtönben tartották fogva Lakatos Géza korábbi miniszterelnököt, aki 1944. október 14-én megkísérelte a lehetetlent, Magyarország háborúból történő kimentését.
Azóta a történelem megtanította nekünk: a háborúból NEM kiugrani kell, hanem bele sem szabad keveredni!
A balatonfüredi Polgári Kisgazdák végtelen tisztelettel és kegyelettel emlékeznek a 80 esztendővel ezelőtt, 1944. december 24-én, Sopronkőhidán aljas módon meggyilkolt Bajcsy-Zsilinszky Endrére, továbbá 1944. december 8-án megölt Kiss János al-tábornagyra, Nagy Jenő vezérkari ezredesre, Dr. Tarcsay Vilmos vezérkari századosra és többi, a Hazáért súlyos áldozatot vállaló nemzeti hősünkre.
A történelem arra tanít bennünket, hogy a diktatúra és terror ellen kötelező összefogni és ellene küzdeni sohasem hiábavaló. Nagyszerű magyar emberek, így Koszorús Ferenc magyar királyi honvéd-páncélos vezérkari ezredes, vitéz csík-szent-simonyi Lakatos Géza honvéd vezérezredes, a Magyar Királyság 36-ik miniszterelnöke, Faraghó Gábor vezérezredes, gróf Teleki Géza geográfus professzor, Szentiványi Domokos diplomata és a Göncz Árpád köztársasági elnök Úr által honvéd vezérezredessé előléptetett egykori vezérkari százados, Kéri Kálmán, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője – és a neveket hosszan lehetne még sorolni, többek között felsorolva az egykori Táncsics Zászlóalj minden egyes tagját, ahol az én Édesapám is küzdött édes Hazánkért – a bátor kiállás sohasem hiábavaló. Budapest 1944-ben, 1956-ban és 2006 őszén (!) is súlyos terrort szenvedett el!
Emlékezzünk! Bajcsy-Zsilinszky Endre: „még a németek börtönében is kifejezetten óvott a kommunista párt térnyerésétől” (!!!)
Óhatatlanul felbukkan bennem egy gyermekkori emlékkép, amikor a nagyszüleim arról beszélgettek, hogy az 50-es évek kényszer-beszolgáltatásai idején számos kommunista agitátorban ismerték fel a korábbi kisnyilast!
Van mit veszíteni! Most a Magyar Kormány kül- és biztonság-politikája kiváló, és valóban magyar érdekeket szolgál. Orbán Viktor és Szijjártó Péter mesterien manőverez a világhatalmak szövevényes érdek-hálóiban, miközben határozott irány vett a közép-európai kis népek összefogásának, érdek- és védelmi szövetségeinek a szervezése és kiépítése, továbbá ma Magyarország a Föld egyik legbiztonságosabb országa.
Meghatározó gyermekkori élményem volt az amikor az Édesapám Balatonfüreden Vörös János magyar királyi honvéd vezérezredes, egykori honvédelmi miniszter kutyáját gyógyította meg. Jelen voltam több olyan beszélgetésnél, ami a Hazáról szólt. Vörös János Édesanyám falujában, a Veszprém vármegyében található Csabrendeken született. Onnan az ismeretség is, amikor idős korában szinte az utolsó hűséges társa, a kutyája gyógyításához állatorvost keresett. Vörös János a szörnyű II. világháború után, honvédelmi miniszterként a nemzeti hőseink sorába emelte herceg Odeschalchi Miklós magyar királyi honvéd-repülő főhadnagyot, akit 1945. január 17-én a nyilas hóhérok megöltek Sopronkőhidán. A fia, Pál herceg így kaphatta meg akkor az állami árvaellátást. Pál herceg ma 85 évesen is az Amerikai Egyesült Államokban még mindig egy folyami kirándulóhajó kapitánya.
1945 után, a kommunista diktatúra éveiben még sok volt az emberség és a szeretet a túlélők között.
Ezekben a beszélgetésekben különös, szeretet-gazdag légkör volt az akkor már hat és fél esztendő börtönt elszenvedett vezérezredes és a 28 hónapos szovjet hadifogságot elszenvedett Édesapám között.
Éreztem, hogy amiről Ők beszélnek, az teljesen más, mint amit 1965-ben az általános iskola ötödik osztályában nekünk hivatalból tanulnunk kellett, majd a Moszkvics autóban ülve, hazafelé Veszprémbe, Édesapám intett engem: „Fiam, amit itt hallottál, arról az iskolában egy szót se!”.
Ahogy peregtek az éveim, egyre jobban megértettem, hogy Bajcsy-Zsilinszkynek jó oka volt arra, hogy kisgazda országgyűlési képviselőként határozottan kiálljon a nemzeti érdekeink mellett, mindhalálig.
Amikor a Balatonon Pál-köve község felé vitorlázok a vitorlásommal, mindig meghajtom a fejemet az egykori parasztházához érve, e magyar nemzeti hős és szellemi óriás emléke előtt. Egykoron itt horgonyzott, ma Siófokon van Bajcsy-Zsilinszky Endre vitorláshajója, az 1942-ben a Balatonfüredi Hajógyárban épített „Torontál”.
Források:
- Archív-net – XX. századi történeti források 18. évfolyam első és második száma
- Dr. Paál Sándor (PhD) c. egyetemi docens, KPE alelnöke: A gonoszság nem ismert határokat – 75 esztendeje ölték meg (2019.12.20.), KPE honlapja
